2009. május 2., szombat

Hám János: Mivel tartozunk fejedelmünknek?

Alkalmi beszéd

I-ső Ferencz József császár és apostoli király ő Felsége
uralkodásának első évfordulójára

(Dec. 2. 1849.)


„Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak”
„engedelmesek legyetek az Istenért a királynak, mert ez az Isten akaratja”
Így inti a keresztényeket sz. Pál
a Róm. 13. 1. és sz. Péter 1. lev. 2. 13.

A mai nap egy nevezetes, mindnyájunkat igen érdeklő történeti eseményre emlékeztet bennünket; emlékeztet felséges urunk és apostoli királyunk Ferdinándnak azon elhatározására, mely szerint boldogságunk biztosabb eszközlése tekintetéből koronájáról lemondott és a cs. kir. család megegyezése és határozata után Ferencz József mostani urunkra általszállott, ennek emlékét hazánknak az áldott békét visszaszerezve, magunkat a nyomasztó ínségtől, birtokunk és életünk veszélyétől megmentve, biztosítva látjuk, tapasztaljuk, érezzük; hálával tartozunk ezért Istenünknek, ki felettünk őrködött és midőn bűneinkért méltán ostorozott és szenvedni engedett, de végképpen elveszni nem engedett, hanem rajtunk irgalmasan könyörülve, a végpusztulástól megőrzött; hálával fiatal fejedelmünknek, kinek jó szándékát s fáradhatlan igyekezetét az Ég megáldotta, általa a felbomlott jó rendet helyreállította és az áldott békét visszaadta; hálás érzésünk bebizonyítására tartottuk a mai különös ájtatosságot, „Te Deum”-ot, mellyel Istennek az ő rajtunk könyörülő irgalmasságáért hálát adtunk; és hogy királyunknak malasztját és áldását adni, neki hosszas, dicső és boldogító kormányzást engedni és ez által hazánkra és mindnyájunkra áldását terjeszteni méltóztassék, buzgón könyörögjünk; ájtatosságunk céljával megegyezőnek tartom, ha röviden elmélkedni fogunk a felett, hogy 1-ször mivel tartozunk valamint polgári, úgy vallási kötelességünk szerint fejedelmünknek? 2-szor mi indítson hathatósan kötelességeink teljesítésére? Tartozunk tántoríthatatlan hűséggel, kész engedelmességgel, szíves szeretettel, az adónak hűséges fizetésével és egyéb polgári terhek viselésével; ezek teljesítésére kötelez a polgári társaságnak szerkezete, természete és törvénye, a ker. vallásnak, az Istennek parancsa, a fejedelem iránti hálánk és önnön javunk.

A jó és igaz keresztény alattvalónak törvényes fejedelme iránti kötelességei a tántoríthatlan hűségben, tökéletes engedelmességben, szeretetből folyó mély tiszteletben, az adó és egyéb közterhek hűséges viselésében és a fejedelem jóléteért való buzgó imádságban központosulnak; az igaz ker. alattvaló

1-ször is tántoríthatlan hűséggel s kész engedelmességgel viseltetik fejedelméhez; oly hűséggel, melyet sem szép ígéretek, kecsegtetések, ámítások meg nem tántorítanak, sem fenyegetések vagy üldözések meg nem ingatnak, s oly engedelmességgel, mely szerint magát és cselekedeteit, mindenkor és mindenben fejedelmének rendeleteihez alkalmazza, annak minden rendeleteit szentül teljesíti; mert ezt kívánja tőle mind a társadalomnak szerkezete, természete és alaptörvénye, mind az Isten parancsolata. Mi lenne az emberi társadalomból, ha nem volna abban parancsoló hatalom, melynek minden alattvaló engedelmeskedni tartozik? Fennállhatna-e a nélkül, ha mindenki azt tehetné, ami neki tetszik, vagy amire szenvedélye ragadja? lenne-e akkor rend? lenne-e a vagyonnak és személynek biztonsága? pedig nemde ezek a társadalom főjavai és kellékei? A polgári társaságnak természete múlhatatlanul megkívánja, hogy az alattvalók fejedelmeik iránt hívek legyenek és engedelmesek, e kötelességet még erősebbé teszi a ker. vallás, az Isten parancsolatja.

Miképpen állítja előnkbe a ker. vallás a világi fejedelmeket? úgy, mint Istennek a földön helytartóit: „Általam — ú. m. az örök bölcsesség — országolnak a királyok és végeznek igazat a törvényszerzők. Általam uralkodnak a fejedelmek és végeznek igazságot a hatalmasok.” (Péld. 6. 8. 15.) Íme, mily nagy, mily magas, mily felséges azon állás, melyben maga az Isten állítja előnkbe a fejedelmeket! Íme az Isten által, az örök királynak, a királyok királyának nevében uralkodik felettünk Ferencz József, a mi apostoli királyunk! Íme úgyszólván az Isten maga közli vele hatalmát, melyet e földön az ő nevében gyakoroljon, az ő nevében minket kormányozzon, rendeleteket, parancsokat adjon. Őt tehát nekünk — kik az ő alattvalói vagyunk — úgy kell tekintenünk, mint az Istennek helytartóját e földön; ki iránt tántoríthatlan hűséggel, parancsolatai iránt kész engedelmességgel viseltetni tartozunk, és azért ha a hűséget, esküvel is erősített hűséget megszegjük, parancsolatait lelkiismeretesen nem teljesítjük, nem csak hibát, de valóságos bűnt követünk el; aki a király rendeleteit megveti, az magát az Istent, kinek ő helytartója, veti meg; oly igazság ez, melyet az Isten csalhatatlan igéje kimondott, oly igazság, melyről sz. Pál a rómaiakhoz ily hathatósan ír: „Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak; mert nincs hatalmasság, hanem csak Istentől, amelyek pedig vannak, az Istentől rendeltettek. Aki tehát ellene áll a hatalmasságnak, Isten rendelésével áll ellene, az ellenszegülők pedig magoknak szereznek kárhozatot… annak okáért szükség, hogy engedelmeskedjetek, nem csak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is, … mert azért adok adót is, mivel ők Isten szolgái — adjátok meg tehát mindennek, amivel tartoztok.” — (Róm. 13-1.) Oly világosak, oly félremagyarázhatlanok az apostol szavai, hogy itt minden további magyarázat felesleges, világosan kimondja, hogy tartozunk hű alattvalók lenni. Tartozunk kész engedelmességgel teljesíteni parancsolataikat és okul azt adja, mert ők az Isten szolgái, az ő helytartói és ha az ő rendeleteiknek ellenszegülünk, magának az Istennek szegülünk ellen, s nem csupán a király, hanem az Isten ellen is vétkezünk; arra is emlékeztet az apostol, hogy az Isten a királyoknak fegyvert is adott kezeikbe az ellenszegülők büntetésére; inti azért az apostol a híveket, hogy féljenek áthágni a parancsokat; mert nem ok nélkül hordják a fegyvert, joggal bosszút állván ez engedetleneken; de ha ki tudnák is kerülni a büntetést, Isten előtt, kinek szolgái, sem a bűnt, sem a büntetést ki nem kerülhetik; azért kötelesek engedelmeskedni nem csak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is; nem lehet az lelkiismeretében nyugodt, nem maradhat az Isten előtt büntetés nélkül, ki hűtelen és engedetlen királyához; ily nyílván, ily erősen szólott az apostol a keresztény hívekhez fejedelmeik iránti kötelmeikről és csak azt fejtette ki bővebben, amit Üdvözítőnk mondott e szavakkal: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré,” a császár iránti hűség és engedelmesség tehát nem csak polgári de vallási szent kötelesség is; nem lehet az igaz keresztény, aki királyának nem hű és engedelmes alattvalója; mert megszegi keresztény kötelességét, azért a keresztények a császárok, királyok, a fejedelmek iránt kezdettől fogva megőrizték a hűséget, és lelkiismeretesen teljesítették parancsolatjaikat még akkor is, midőn azok pogányok voltak és a keresztényeket hitök miatt kegyetlenül üldözték. Ismeretes, mit írt Tertullián a keresztények elleni gyanúsítások megcáfolására a 2-ik században, és miután elszámlálta a pogány császárnak, mily nagy kegyetlenségeket szenvednek a keresztények a pogányoktól és a császároktól, így szólt hozzá: „Mit? még is tapasztaltátok-e, hogy mi e kegyetlenségeket csak legkevésbé is megbosszulni akartuk volna? és ezt mi nem tehettük volna, ha akarjuk? ha nekünk szabad volna az erőt erővel visszaverni, a rosszért rosszal visszafizetni, ellenségeinken bosszút állni? de ettől mentsen Isten! ezt nekünk a mi vallásunk nem engedi; gondolod, hogy az erő, a szám nálunk megfogyatkoznék, hiszen mindenütt elterjedtünk, falvak, városok, szigetek, tartományok, minden helyek megteltek keresztényekkel, csak templomaitokat hagytuk meg nektek, — nem viselhetnénk-e mi hadat, ha nálunk megöletni inkább, mint ölni szabad volna?” Hasonlóan írtak szent Jusztin és Lactantius, sőt még a pogányok is szoros kötelességnek ismerik a fejedelmek iránti engedelmességet és nagy bűnnek azok ellen fellázadni; a pogánynál is rosszabb tehát az olyan keresztény, ki megtagadja fejedelmének az engedelmességet, és pártot ütni vakmerősködik.

2-szor. A keresztény alattvaló szíves szeretettel, hódoló tisztelettel viseltetik fejedelme iránt; úgy tekinti ő azt, mint Istennek helytartóját a földön, mint népének atyját és mind e két tekintet szíves szeretetet és tiszteletet parancsol. — A fejedelem, az Istentől gondviselésére bízott népének, alattvalóinak atyja, kinek éppen úgy, mint a szülőknek kötelességében áll őket minden veszedelemtől megőrizni, bántalmak ellen oltalmazni, boldogságukat eszközölni, előmozdítani. Ámde Isten parancsolatja arra kötelezi a gyermekeket, hogy szüleiket tiszteljék: „Tiszteld atyádat!”, tehát az alattvalók is tartoznak szeretni, tisztelni fejedelmöket és valóban Isten a szent írásban éppen úgy parancsolja tisztelni a királyokat, mint a szülőket; mert valamint parancsolja: „Tiszteljed atyádat” úgy ezt is mondja: „Az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek, mert ez az Isten akaratja.” (Petri 2. v. 15. 17.)

3-szor. A keresztény alattvaló megfizeti az adót és hűségesen részt vesz a közterhek viselésében. — A társadalom és állam fennállására, az országnak a kültámadások elleni védelmére, a rend, nyugalom, és személyi biztonság fenntartására, — az igazság kiszolgáltatására, az ország virágzásának és lakosai boldogságának előmozdítására sok költség, sok kiadás kívántatik; és mi természetesebb és igazságosabb, mint az, hogy ezen terheket azok viseljék, kik a társadalom és állam jótéteményeiben részesülnek? Ezen kötelességet a keresztény vallás is elismeri s megerősíti. Édes Üdvözítőnk ezt mind szóval tanítja, mind példájával mutatja, szóval tanítja midőn így szól: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré” (Máté 22.) és példájával, midőn az adót magáért és Péterért lefizette, (Máté 17.26) azért szent Pál is nyíltan parancsolja: „Adjátok meg mindennek, amivel tartoztok: akinek adóval, adót; akinek vámmal, vámot; akinek félelemmel, félelmet; akinek tisztelettel, tiszteletet.” (Róm. 13.7.)

Végtére 4-szer a keresztény alattvaló buzgón imádkozik fejedelmének jólétéért, tudván, hogy azzal az ő jóléte is szoros kapcsolatban van, de azt is tudván, hogy minden jó adomány, minden boldogság onnan felülről van, leszállván a világosság Atyjától; tudván, hogy Isten segedelme nélkül semmi jó sem eszközölhető; a legjobb szándék, a legszilárdabb akarat, a legbuzgóbb törekvés, a legfáradságosabb igyekezet sem szerezheti meg a király és alattvalói boldogságát, ha csak Isten kegyelme nem vezérli a királyt és az ő munkálkodását nem kíséri áldásával; azért az Istentől buzgón ás állhatatosan kér kegyelmet és áldást a királyra. Erre inti a keresztényeket sz. Pál apostol, midőn Timoteusnak írja: „Kérlek azért, hogy mindenek előtt legyenek könyörgések, imádságok, kérések, hálaadások … a királyokért s mindazokért, kik méltóságban vannak, mert ez jó és kellemes a mi Üdvözítő Istenünk előtt.” (1. Tim. 2.1-3.)

Ezek rövid kivonatban az igaz keresztény alattvalónak fejedelme iránti kötelességei. — Mi jó keresztények, hű polgárok akarunk lenni, teljesítsük tehát szentül és minden igyekezettel e kötelességeinket; indítson erre annak meggondolása, hogy e nélkül a társadalom fenn nem állhat és mi annak javaiban, jótéteményeiben nem részesülhetünk; indítson annak megfontolása, hogy e nélkül Isten kedvében nem lehetünk, mert ezt ő parancsolja és hogy ennek megszegésével magunkat a kárhozatba taszítjuk; indítson saját javunk, ha teljesítjük és siralmas sorsunk, ha ellene szegülünk; a szomorú tapasztalás eléggé megtaníthatott, mily siralmasak, mily veszélyteljesek, mily messze és még az ártatlanokra is kiterjedők az engedetlenség és ellenszegülés káros következései.

Legyünk tehát törvényes fejedelmünk, felséges Ferencz József apostoli királyunknak hűséges, engedelmes alattvalói, teljesítsük iránta minden kötelességeinket, melyek a társadalom természetéből reánk háramlanak, de a keresztény vallás által is szentesítve vannak; könyörögjünk gyakran a mi királyunk jóléteért. Küldjük ájtatos imáinkat az isteni felség trónja elé, öntsük ki szívünk kívánatát Annak színe előtt, kinek kezében vannak a királyok szívei és hatja azokat, ahova akarja. Kérjünk neki hosszas és boldog életet; kérjünk áldást kormányzására, mondjuk a királyi zsoltárossal: „Uram! tartsd meg a királyt és hallgass meg minket az napon, melyen segítségül hívunk téged.” (19. Zs. 10. v.) „Figyelmezz Isten a mi imádságunkra, vezéreljed a mi királyunkat, légy neki az erősség tornya ellenségei ellen. Adj napokat a király napjaihoz és terjeszd esztendeit nemzedékről nemzedékre. Isten add jogodat és igazságodat a királynak, hogy igazságosan ítélje a te népedet, hogy az ő napjaiban kivirágozzék az igazság és béke bősége, és tengertől tengerig uralkodjék, legyen áldott az ő neve és dicsőségével teljék be az egész föld. Úgy legyen, úgy legyen.” (71. Zs. 1-19.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.