Ferdinánd főherceg Pázmány érsekhez intézett sorai

„Fölemeltetése — írja Ferdinánd főherceg [a későbbi II. Ferdinánd], a praesumtiv trónörökös Pázmánynak — nem kétlem Isten kiváló gondoskodása folytán történt, ki a magyar ügyek jelen zavarteljes állapotában és a katholika vallás megingatott helyzetében, kétségkívül oly férfiút kívánt az esztergomi egyház élére meghívni, ki bölcsessége és buzgalma által a romladozót fölemelni, a fölemeltet fönntartani és megszilárdítani képes leend. És ezt, biztosan hiszem, Főtisztelendőséged vallásos buzgalma és ügyességéhez képest, nem csak sikeresen megtenni fogja; hanem meg vagyok győződve arról is, hogy azon hódolatot és ragaszkodást, melyet ausztriai házunk iránt mindig tanúsított, megőrizni fogja az ország első méltóságának birtokában is; óhajtom, hogy Főtisztelendőségedet ezen méltóságban szerencse és áldás kísérje.”

Idézi Fraknói Vilmos (P. P. és kora)

Esterházy Miklós a Nagyszombatban székelő rendekhez (1623)

Spectabiles, magnifici, generosi, egregii- et nobiles domini! Amici et fratres observandissimi. Salutem et servitiorum commendationem. Nagy szívem fájdalmával és szomorúan kell emlékeznem szegény édes hazánknak és nemzetünknek mostani veszedelmes állapotjáról; de mivel félek igen attul, hogy ez az üdő ne légyen az, az kiről régen jövendölnek eleink, ugymint utolsó veszedelmünknek ideje: kedvem ellen is, most ott Nagyszombatban ugyan számosan lévén kegyelmetek együtt, akarám mégis ez levelemmel klteket megtalálnom, noha tudom nyilván ítélet nélkül nem maradok, de azt én nem nézhetem, s ezt sem hallgathatom el. Noha bizonyára ha csak egy ilyen öszvegyülekezetét reménleném is klteknek ezután, mostantól ugyan halasztanám ; de annyiban látom már hazánkat, hogy talám, ha Isten nem könyörül rajtunk, csak az mint most itt együtt van is kltek, nehezen remélem az mi hazánkfiainak olyan öszvegyüléseket. Erre nézvén, nagy gyűlölségben menni látván dolgomat is, szükségesnek ítéltem, hogy ha magam klmetek közzé nem mehetek, nékem is hazámban járván az dolog, ugyan opiniómat adjam azért kltek közzé; kire tisztem is kénszerit, nyilván lévén klteknek az, hogy mind ennyi érdemleden voltomra is, ország bírája vagyok kltek között, és ha legitime volna az kltek gyűlési, nekem is jelen kellenék lennem. De nem terhelem bő beszéddel itt klteket, mivel talám többet lát maga szemeivel kltek, mint az kit én megírhatnék. Hanem im három levelemnek pariáját küldtem kltknek, melyeket kezdetin az új háborúnak irtam Nitra vármegyének és az többinek is; remélem magának az fejedelemnek is megvagynak in specie; azokból mi volt légyen az én opinióm és tetszésem akkorbeli erdélyi fejedelem dolgaiban, meg fogja kltek érteni; és mostan is egyebet nem tudok mondanom, hanem ezeket kézzel tapasztalom: hogy azon erdélyi fejedelem törökkel, tatárral, kurtánnyal összeelegyitvén némely magyarinkat, sok égetéssel és rablással, tűzzel, vassal reánk jőve erős hitlevelei és kötési ellen ; és az több veszedelme? károk között, kiválképpen ezekben az nyomoruságokban ejte és hoza bennünket:

1) Prédává lőnnek szegény hátramaradott részecskéi hazánknak, azt mind töröknek, tatárnak, kurtánnak, magyarnak egyaránt engedvén dúlni; rablani, égetni.

2) Minden szabadságtól országunk megfosztaték; nincs semmi igazság, sem törvény köztünk; fegyverrel meghajtott raboknak tartatunk; minden jó rendtartások és szép szokások kiirtattanak közülünk.

3) Magunkat is egymás ellen támasztanak, nagy szakadást csinálván gyűlölséggel és idegenséggel köztünk.

4) Megszaggattaték országunk úgy annyira, hogy már azt sem mondhatjuk országnak, az kit magának tart a fejedelem, azt sem, az ki megmaradt benne, és így sem országot sem országgyűlést várhatunk, ebben maradván az dolog ezután.

5) Az keresztyén fejedelmektől nem csak elszakasztának, az kik ez ideig az mi természet szerént való ellenségünk ellen oltalmaztanak bennünket, de kegyelmes urunkra és koronás királyunkra is arccal támasztanak bennünket, melyben igen fárasztja az török magát.

6) Nincs senkinek semmi magánvaló jova, az kit akárkitül is el nem visznek; és minden személyválogatás nélkül fogyatják jovainkat és foglalják jószágainkat.

7) Örökké való gyalázatunkra im ismeg mennyi keresztyén rabokat adánk az töröknek, s nem csak az szomszéd országbelieket, de magunk hazánkfiait is.

8) Minden bünre szabadság adaték, kit ugy is isznak az emberek, mint az vizet; s minden isteni tisztelet és félelem megvetteték, példát látván előttek.

9) Az báránt ím farkasra bizák, és az ki két szép provinciánkat s magunk koronás országunknak is nagyobb, jobb és zsírosabb földét elfoglalá sok ezer vitézlő magyaroknak bőséges véreknek ki- ontásával, és mind koronázó s mind székes helye is kezében vagyon, arra bízzuk magunkkal együtt az kevés hátramaradott részecskéit édes hazánknak.

10) Ez mindennél veszedelmesb dolog: hogy ezen mi természet szerént való ellenségünk, mint maga fegyverével megvött örökséget, úgy tartja mindezeket, valamiket az erdélyi fejedelem bír, s nemcsak úgy mint oltalmazója vagy protectora, hanem miként örökös ura, úgy akar azokban disponálni, és fegyverrel megvött örökségének tartja, kit fegyverrel is oltalmaz, el kell hinnünk. S nem csak most pedig, de szeme hunyván is az mostani erdélyi fejedelemnek, mindazokat mint ő fegyverével meghajtott birodalmokat, oltalmazni fogja az török; kire úgy látom, talál is még, mint most is, magyar szolgákat is; melyeket az keresztyén fejedelmek is nem akarván hagyni, ha öszvevetjük mindezeket az felül megirt dolgokkal, rettenetes pusztulással, és romlással, mint várhatunk szegény édes hazánkra utolsó veszedelemnél egyebet, nem látom.

Így lévén annakokáért állapotja szegény édes hazánknak és nemzetünknek, Istent ő szent felségét is a sok bűnnel és hamissággal, az kiért regna de gente in gentem transferuntur, ellenségül vévén, mind az mi kegyelmes urunkat koronás királyunkat, s mind az keresztyén szomszéd országokat, s magunkat is országostul megszaggatván és egymás ellen támasztván, hová hajtsuk fejünket, vajon ellenségünk kezében-e, avagy kétségben esvén semmi orvossághoz ne nyúljunk-e? Annak se egyikét se másikát ne cselekedjük, mert veszedelmes mind az kettő; hanem az kit megbántottunk, azt megkövessük, akár az az vétek félelemből, akár tudatlanságból, akár gonoszságból lött, holott urunkkal s kegyelmes urunkkal pedig, sőt kegyes atyánkkal van dolgunk, kinek kegyelmességét már magunkon is megesmertük; folyamodjunk őhozzája, kérjünk segítséget, s támadjunk mellette, s tegyük le ezt az alkalmatlan szolgai félelmet, kiben, tudom, sokan rettegünk. Soha bizony ne féljünk, csak térjünk meg, se szabadságunkban, se hitünkben, se jószágunkban, se személyünkben 5 mert igen jól látja ezt az mi kegyelmes urunk, hogy inkább az kimíletlen fegyver és félelem, mint valami gonosz akarat hordozza nagyobb részét hazánkfiainak az ő felsége ellen való cselekedetben. Most is vagyon ideje ennek az megtérésnek, és ebben magunk is segítünk magunkon; mert ha ez az magunk nemzetéből álló fejedelmünk is fegyverrel meghajtott birodalomnak tartja azokat az vármegyéket, az kiket sok keresztyén vérnek kiontásáért engedtenek neki s nem szabad országnak, az mint megis mutatta : min t fognak azok ítélni, az kik talám idegenek lesznek, és nem csak bizonyos tekintetből fog valami nekik engedtetni, hanem csak egyedül fegyverrel fogják dominálni hazánkat. Ne menjünk azért arra, hanem magunk is hozzá nyúljunk az magunk dolgához. Ez mellett, az mint annakelőtte is protestáltam, kit meglát kegyelmetek az nemes vármegyének irt levelemből is, protestálok most is az ellen az kltek gyűlése ellen, hogy nem legitimum, és semminemü végezetekre nem is mehet kltek; s ha mire menne is, az ellen is protestálok, és mindazoknak contradicálok is, mert sem authoritása ennek az gyűlésnek hirdetésére az erdélyi fejedelemnek nem volt, sem nem ez az ó rendi és módja annak, hogy fegyverrel ülvén ennyi tűz és füst között kltek előtt, ugy végez zen valamit kltek, kiválképpen pedig mindazok ellen protestálok és azoknak contradicálok, s tülek klteket prohibeálom is, hogy ha valamire (kit nem reménlek) kegyelmes urunk koronás királyunk méltósága ellen, hazánk szabadsága és törvénye ellen, avagy privatim magunk ellen is ha mi végezésie kénszeritené klteket az fejedelem. Kérvén igen nagy szeretettel és böcsülettel klteket mind fejenkint kicsintül fogvást nagyig, hogy mind ennyi felelem és rettegés között is igyekezzék mind az mi kegyelmes urunk és koronás királyunkhoz való igazságot előtte viselni s mind szegény édes hazánknak szép szabadságit, s azok ellen semminemű végezésekre ne menjen. Azt se vélje kltek, hogy mostani kijövetele az erdélyi fejedelemnek arra az tekintetre nézvén volna, az minémüket klteknek jelenget: semmiképpen bizony nem, hanem megtudja azt Rákóczi György uram mondani, kit maga kezével megirt levelében látott az fejedelemnek, micsoda okért kellett neki kijönni, ki semmi nem egyéb, hanem kltek és az egész ország ellen való neheztelése, holott nyilván irja, hogy ura volt az országnak, és nem tudták megböcsülleni, s három rendbeli panaszát számlálván egymás után elé az ország ellen, avval concludálja, hogy alig várták, hogy kiadhassanak rajta, de most oly fegyvert vett az kezében, hogy nem ott űl, a hol az ország akarná, hanem nekünk kell ott ülnünk, ahol ő akarja. Melyekből világosan kitetszik, hogy sem az ő felsége az mi kegyelmes urunk ellen való praetensiója, sem hívei ellen az mint, hallom, néha panaszolkodik, hanem klmetek ellen, és az egész ország ellen való vindictája hozta ki. Mely mégis tetszik: mert kinek tőn több kárt, mint ennek az szegény hazánknak? holott mi szemeinkkel látjuk, hogy csak minket nyomorgat, és fogyat minden tekintet és személy válogatás nélkül, égetvén,rabolván, és az pogányok prédája alá adván országunkat. S ezt se vélje kltek,az mostani induciát hogy békességhez való szeretetbül cselekedte volna, avagy hazánkhoz való jó akaratjából; semmiképpen bizony nem, hanem megállott ott, az honnét tovább nem mehet, és meghadta azt, a mit a nélkül is most nem birhatott volna békességesen; s ezt is már, az mit most neki adnak avagy engednek, az induciák kitelvén, az mint magának engedte az török ereje mellett, ugyan azon török erejével oltalmazni fogja, kire nézvén micsoda békesség legyen, ezt meggondolhatja kltek. Mi hozá most is egyéb az törököt ki, ha nem annak oltalma, az mi az erdélyi fejedelemnek engedtetett volt? azt adván az török eleiben, hogy abban ő megháborítatott, kit itéljen Isten; kijön bizony annak oltalmára is, az mit most neki adnak, még inkább kiválképpen, ha az bányákból kezdenek neki adót vinni, ha azt az fejedelem végezésből csak két, három holnapig birná is; sőt az ki nagyobb, magátul azt osztán, ha akarná is, vissza nem bocsáthatja, hanemha az török megbántásával, kit az fejed elem meg nem bánt hat, se meg nem bánt. Én annakokáért mint ország bírája protestálok az ellen az adomány ellen is, az melyet most, ennyire elszaggatván és rabolván országunkat, az erdélyi fejedelemnek engedtek : holott látom nyilván, hogy sem ország sem országgyűlése nem lészen ilyformán; azután azt is látom, hogy az én kegyelmes uram is igen kedvetlenül erre, nem magára nézvén, megyen, ha megyen is; s mindenek felett meg akarom mutatnom azt is, hogy sem az előbbeni országunk megszaggatásának, sem az mostaninak oka nem vagyok. Protestáltam az első ellen is, protestálok az mostani adomány ellen is, és semmi úton és módon nem akarok hazám megszaggatásának és abból nyilván reá következhető utolsó veszedelmének oka lenni. Egyébaránt jovaim elfogyatásával s véremnek kiontásával, és ha úgy kivántatik, kész vagyok éltemet is édes hazánkért és nemzetemért kiadnom, és teljes örömmel szolgálnom neki. Ebben pedig klteket kérem azon is meg ne botránkozzék; holott én csak legkisebb tagja vagyok az nemes országnak, s énfelőlem az mit jobbnak lát az én kegyelmes uram, ugyan azt cselekedheti megmaradásunkra : dehogy méltatlan voltomra, ha tanácsában ülnék is ő felségének, hogy az országnak megszakadására opiniómat nem adnám, nyilván meg kelle jelentenem. Isten éltesse kltek et. Datum in Újvár die 18 Decembris anno 1623.

Pázmány Péter a választandó személyrôl

Császár urunk ô felsége, a mely levelet írt a vármegyének, meg nem nevezte, kit akar ô felsége az ország gyűlésében proponálni s commendálni a király méltóságra; mit, talám, a kettô közül egyikért cselekedett ô felsége: avagy, hogy nem akarta a generális gyűlésnek autoritását sérteni; mivelhogy a királyválasztás nem illeti külön magán a vármegyéket, hanem csak a generális gyűlést. A vármegyék dolga pedig az, hogy követeiknek instructiót adván, értelmeket és tetszésöket követeik által megjelentsék. Avagy, hogy ha talám ô felsége bizonyos személyt most a generális gyűlés elôtt proponált volna, gyanakodtak volna némelyek, hogy a választás ô felségétôl immár meg lett volna. De, akárminémü tanácsból cselekedte légyen ezt ô felsége, az bizonyos, hogy a mely személyeknek kell választani, abban ezeknek kell választani:

1. Hogy magyarországi vérbôl származott légyen; mert, noha a mi eleink a szabad választást megtartották, de azért mindenkor azt követték a választásban, hogy meddig a királymagból valaki találtatott, addig idegent akaratjok szerint nem választottak. Errôl két bizonyság vagyon; elsôbb a decretum 1485 articul. 1. 2. 3. nyilván iratik, hogy csak a királymagnak fogyatkozása után kell a palatínusnak új választásra gyűlést hirdetni. És nevezet szerint a mostani kegyelmes urunk famíliájának, az austriai háznak, úgy tetszik, oly fogadást tett az egész ország, hogy a királyi méltóságot idegen kézre nem bocsátja, míg az ô felségének maradékja fen lészen, mint megtetszik ex articulo 5. anni 1547. Második bizonyság az, hogy minekutána Sz. István az angyali koronát és a királyságot országunkra hozta, az ô nemzetségében maradott e mái napig a királyság, úgy, hogy mindennyi idôtôl fogva csak ketten voltának, kik a Sz. István atyjának bátyjától, Mihálytól, vér szerint nem származtak volna, tudniillik: Ottó, kit a királyságból maguk kivétenek a magyarok, és I. Mátyás király, kit Szilágyi Mihály haddal és erôvel választata a királyságra. De Ottó után a Sz. István vérére szálla ismét a korona, úgymint a Carolusra, kinek anyja volt Mária, V. István király leánya. Carolus után, Lengyelországból, Vladislaust hívják királyságra, de a királynénak házastársul lételének kötelességével. És mikor a várnai harcon elveszett volna Vladislaus, Albert királynak holta után lett fiát, Lászlót, ötesztendôs korában koronázzák. Azután I. Mátyás király választatik Szilágyi Mihály által; de az ô halála után ismét Sz. István vérére szállá a királyság, tudniillik Vladislausra, ki Casimirusnak, Albert király leányától, Erzsébettôl, fia vala. Azért hatszáz esztendô folytában 39 király közül csak kettô találkozik e mái napig, a ki vagy maga, vagy felesége által Sz. István királyra nem vezettethetik. A mi eleink pedig oly szorgalmatossággal vigyáztak arra, a királynembôl bölcsôbeli gyermekeket, vagy a királyi leányzóknak idegen nemzetbôl férjeket választani, hogysem akárkit egyebet, sôt, a mint a Tripartitumban olvassuk, mikor a királymag elfogyott volna, Könyves Kálmánt, az elsô váradi püspököt, a római pápa engedelmébôl, a püspökségrôl királyságra emelék.

2. Olyat kell a magyarországbeli királyságra választani, a ki szomszédságunkban, közel hozzánk lakik, és oly értéke légyen, hogy Magyarországot oltalmazhassa a török ellen. Magyarországnak a hossza mostan is közel 200 mértföldet tészen, mert az Adriaticum tengertôl szintén fogva Erdélyig terjed, és azon hosszúságon mindenütt vigyázók által ôriztetik, úgy, hogy talám száz vigyázásnál több vagyon határban. Innen vagyon, hogy császár urunk ô felségének békeséges idôben is minden esztendôben hússzor való százezer forintnál többet kell költeni a vigyázókra, ha csakugyan fogyatkozna, akar is ezekre gondot viselni.

Azért a magyarországi királynak olyannak kell lenni, a ki a magáéból oltalmazhassa országunkat, és keresztyén fejedelmek atyafiúságával oly erôs légyen, hogy segítséget reménylhessen, ha a török reánk rohanna. Annakokáért, valaki Csehországot, Morvával és Silesiával és a mellett Austriát Stiriával és Carinthiával bírni fogja, úgy tetszik, hogy minekünk kénytelen ahoz fejünket hajtanunk. Mert, a mint mondám, noha Magyarországnak hossza messze terjedhet, de a széle igen kicsiny, és egyfelôl német provinciákkal határos, másfelôl a törökökkel; lehetetlen, hogy Magyarország erejével a két hatalmas fejedelemség között megmaradhasson, hanem avagy pogány torkába kell esni, avagy a szomszéd keresztyén fejedelem szárnya alatt kell megnyugodni. Nem is tudom, ha a keresztyén szomszéd országok, melyek ennyi esztendô alatt ily sok költséggel és vérontással a török ellen oltalmazzák Magyarországot, látván azt, hogy az ô megmaradásoknak is bástyája a mi országunk, elszenvednék azt, hogy az ô fejedelmek elhagyattatnék.

Mivelhogy azért a felséges csehországi Ferdinánd király Csehországot Alsatiával, Morvával, Silesiával, Stiriával, Carinthiával, Carnioliával együtt bírja, s mindnyájan az austriai fejedelmek, nem idôre s magtalan voltokra nézve, hanem az Istennek indításából, minden erôsségeket, reménységeket, praetensiójokat jóakaratból ô felségének engedték, annakfölötte, mivelhogy ô felségének az atyja, Károly, magyarországi királynak, Vladislausnak leányától, Annától, született fia volt, és így genealógiáját Sz. István királyra fölviheti; végezésre, mivelhogy a hispániai és lengyel királynak, a florentiai és bavariai hercegnek és egy szóval az egész keresztyénségben lévô fejedelmeknek közel való atyafiúságában vagyon ô felsége: nem látok semmi okot, melyért ô felségét nem kellene a királyszékbe helyheztetni, sôt nemhogy kéretni kellene magunkat, de nagy gratiának kellene tartanunk, ha ô felsége ily bajos és költséggel járó országnak gondviselését fölvállalná. Csak egy akadékot hallok, hogy némelyek forgatnak, tudniillik a félelmet, szabadságunkban és törvényünkben meg ne bolygasson ô felsége. De az hiábavaló félelem: elôször, mert Csehországnak, Morvának, Silesiának sokképen több szabadsága vagyon a hit-dologban, hogysem Magyarországnak; mindazáltal; minthogy ezek az országok tudták ennek a fejedelemnek kegyelmes tekélletességét és tekélletes igazságát, semmiben efféle félelem miatt meg nem tartózkodtak. Másodszor, hiszen a koronázatkor a mi hazánknak és nemzetségünknek törvényeire és régi szabadságára azért esküszik meg ô felsége, hogy bátorságosok lehessünk szabadságunkban. Elvégzem azért, és azt concludálom, hogy a vármegye követeinek speciális instructiót kell adni, hogy successornak válasszák és megkoronázzák, elôbb reá feleltetvén ô felségét, országunk szokása szerént, hogy országunknak régi szabadságaiban, törvényeiben és szokásaiban megtart minden rendeket.

Pázmány Péter véleménye a magyar király választásáról, melyet az 1618-iki királyválasztó országgyűléskor írásba foglalt.

Mennyi észvesztést, háborúságot és vérontást szokott az ép országokba hozni, midôn király nélkül hagyattatnak, és a választás király halála után lészen: régi históriák élônkbe adják. De sehol ezt nyilvábban meg nem tapasztalhatni, mint a görögök és magyarok krónikájában; mert azok a hatalmas országok magok erejével romlottak el a királyválasztás miatt, midôn az urak meghasonolván magok között, ki egyet s ki mást választott a koronára. És így egymással viaskodván, mind vitézeiket, mind pénzöket elfogyatván, végre az erôtlenebb fél törököt hítta segítségre, ki mind a két félt letapodta, s a két pörös között ô harmadik maradott nyertesen, elfoglalván a szép országokat. Hogy ez így történt légyen, Magyarországban, nyilván tudhatják, valakik a Mohács hada után való királyválasztásból származott sok vérontást, pusztítást és végre utolsó veszedelmét hazánknak históriájában olvasták. Lengyelországban is nem régen mennyi vérontás okoztatott a király választásáért, mindnyájan tudjuk.

Ez az oka, hogy eleitôl fogva, minden okos hazaszeretôk azon mesterkedtek, interregnumra ne juttatnák az országot. A népe között eszébe vette vala Sz. Dávid, hogy a Saul halála után, a nép kétfelé szakadván, ki Izbozetet, ki pedig ôtet követi: mi miatt sok esztendeig, nagy vérontások történtenek, mind az Izbozet haláláig. Annak okáért még életében Salamont királlyá választtatta, mit az utána való királyok is sokan követtenek. A római császárságnak elsô fundálója, Augustus, még éltében, Tiberiust, az ô mostoha fiát, utána való successorrá választatta, s ezt a példát ô utánna a pogány és keresztyén császárok is követték nagy sokan.

A mi atyáink, mivelhogy szájokban vala íze az interregnumnak, és a királyválasztásnak egyenetlensége rontotta s vesztette vala hazánkat, azon mesterkedtek mindenkor, hogy ez a veszedelemség újabban hazánkra ne következnék. Azért nem vártak, hogy a Ferdinánd, Maximilian, Rudolf császárok a successióról értekeznének, hanem, a királyok tanácsait megelôzvén, nagy kérésekkel unszollották ô felségeiket, hogy árvaságra ne hagyják az országokat, hanem éltekben mutassanak fejet, kitôl függni kelljen. Bizony, a mi atyáink és ôseink az ô törvényeiket és szabadságaikat jól tudták, melyekért véreket is készek voltak kiontani. Mindazonáltal azt soha meg sem gondolták, hogy szabad választásokkal, vagy törvényeikkel ellenkeznék, hogy a királynak éltében successor választatnék; sôt azt látták, hogy utolsó veszedelem következnék hazájokra, ha a király halálát várnák; azután, magok között meghasonlván, tűzzel, vassal és idegen nemzetek behozásával kezdi kiki mind az ô választását oltalmazni, s szép hazánkat, segítség színe alatt, sokféle ellenségnek prédára adni. Mert, hogy ezt a dolgot befejezzem, mind az igaz okosság, mind az egész világban lévô birodalmaknak példája s mind a mi eleinknek nyomdoka arra viszen, hogy valaki hazájának csöndességét és megmaradását kívánja, a successornak választásában keresztül nem állhat.

(Pázmány Péter válogatott munkái, 1906)

Esterházy Miklós: "Nyitra megyéhez" (1623)

Eszterházy Miklós Nyitra megyéhez, úgyis mint érsekujvári főkapitány úgyis mint országbiró, valamint a Bethlen hadaitól még el nem özönlött többi dunai megyékhez adott levelében a következő ellenmondást vetette közbe:

Spectabiles, magnifici, generosi, egregii et nobiles domini, amici et vicini observandissimi. Salute et nostra commendatione praemissa. Az minapi, kegyelmeteknek irt levelemnek utána két rendbeli levelének másokat láttam az erdélyi fejedelemnek, kin fölötte igen csudálkoztam, mivelhogy egyikben úgy látom, hogy az erdélyi fejedelem gyülésbe hivat bennünket, másikban azt parancsolja, hogy maga vármegyéje megszállja Nitrát. Melyet értvén, hogy mind ittvaló generálisságomnak tisztinek eleget tegyek, s mind az nagy szabadságtalanságra menő állapotját látván édes hazámnak, országbiróságomnak tiszti szerént is ennek ellenzője legyek: semmiképen nem mulathattam el, hanem kénszerítettem ez levelemmel ktket megtalálnom, kérvén s intvén és ugyan obtestálván kegyelmeteket, hogy semmi uton az erdélyi fejedelem kivánságinak ne engedjen, mert ez lészen szép szabadságunknak hazánkkal egyött utolsó veszedelme. Holott de valyon s honnét vette, s kiadta ez authoritást az erdélyi fejedelemnek? s mi közi hozzánk, hogy minket gyülésbe híjon s ily absolute parancsoljon magunk országában s főképen keresztyén atyánkfiai ellen való támadásra és várvívásra? Kit jóllehet, tudom, lát ktek, hogy kezében vett tüzes fegyvere és pogányokkal való értelme bátorítja légyen mindezekre, az kivel ím minemü kíméletlenség alá vetette szegény édes hazánkat nemzetünkkel egyött, nyilván az is kteknél: bizonynyal elhidje ktek, ha még sem akar fölserkenni, és hazája szép törvényének, szabadságának, országa megmaradásának oltalmához nem fog nyúlni, ez fog ennek az szegény hazának, kit régen jövendölnek, utolsó veszedelme lenni. S ez az üdő is bizony az, az kiben ím ez magunk nemzetéből álló fejedelem az török jármában és igájában fogja nyakunkat vetni. Mert nemde, ki ne lássa azt, hogy mint valami mészárszékre úgy akar öszvebegyöjteni bennünket maga és az pogányok fegyvere kezében ? Kinek, ha igaz fejedelmünk volna is, és magunk, közönséggel, szabad akaratunkból adtuk volna ezt az hatalmat is neki, semmiképen nem tartoznánk vele, hogy kivánságinak engedjönk; és nagy esztelen ség vaksága is volna bizonynyal az, hogy az keresztyén vérbe mártott fegyvere köziben mennénk; s így annyival inkább, hogy, az mint mondám,nem mi adtuk ezt az hatalmat neki, sem valami rendes és igaz uton nem vette maga is magának, hanem az pogánysággal való értelemből vadnak mind ezek. De bár minden félelem és bántás nélkül oda mehetnénk is tűzzel s pogány fegyverével körülvött gyülésében: azt vélje ktek, hogy ott édes hazájának ily veszedelmes tüzének megoltását fogja avval, az ki meggyujtotta, végezhetni? Semmiképen, hitemre, nem; hanem mindeneknek ott kellenék ülni és azt köllene mondani, végezni az mit az akarna, az ki fegyverét vérünkbe mártotta s országunkat pogányok prédája alá vetette; ki felől, bizonyosan hihetjük, hogy ha ebben nem szánja és kéméli ím majd szintén utolsó veszedelemben lévő szegény édes hazánkat, mint gondolhatjuk meg, hogy az gyülésben egyött lévén, megszállétja mind ezeket és csendességben hozza hazánkat? Nem az, hitemre mondom, az ő célja ebben, hanem az, hogy az kihez most másképen nem fér, ott kösse nyakon, és viszont készerejtő fegyverével azt végezvén az mit akar, azt osztán mint ország végzését azon fegyverrel oltalmazza, utolsó veszedelmével szegény édes hazánknak és nemzetünknek. S ha már annakokáért, valakik ezt látják, Isten igazságát, s igaz választásból lett kegyelmes urunk, koronás királyunkhoz való kötelességeket és édes hazájokhoz való szereteteket előttök nem viselik is: ottan vegyék szemek eleiben az sok keresztyén lölköknek pogány kézben való viteleket és magok s országok ily gyalázatos veszedelmeket; nyuljanak minden rendek, kicsintől fogva nagyig, magok és ez kéméletlen pogányok közében égő szegény édes hazánk oltalmához. Ne is rettegjünk ez, Isten, urunk és igaz igyünk ellen fölvett fegyvertől; velünk vadnak mindazok, az kik ellen ez az kéméletlen fegyver fölvétetett; s csak vakúl és bolondúl, szabad akaratunk szerint járomban nyakunkat ne fogjuk: soha kedvünk ellen veszedelmes szándékját végben nem viszi rajtunk, hanem Isten igen rövid nap az mi igaz fölkent királyunknak már fölemelt és oltalmunkra kinyujtott karjainak erejével kiviszen ez nagy inségből. Megis kérem és intem, sőt Istenre készerejtem kteket, ez gyalázatos veszedelemnek és szabadságtalanságnak semmi uton consensusát ne adja, hanem annak minden úton ellene álljon; jobb, most ideigvaló külső kárt vallanunk, hogysem jó nemünknek s böcsületünknek gyalázatos sérelmével örökké való rabság alá adjuk magunkat. Ez mellett protestálok is, hogy fogyatója nemzetünknek nem akarok lenni, és országunkat pusztétani sem kivánom, látván nagysokaknak arra fölemelt eszét és kedvét is; de bizonnyal mondom: hogy valaki arra az gyülésre mégyen, ő felségétől is, az mi kegyelmes urunktól, koronás királyunktól hitlennek tartatik; s mi is az én alattam való vitézekkel mindazokat nyilvánvaló, kegyelmes urunk, országunk és szép hazánk szabadságinak árulóinak tartván, valaminemö ellenséges dolgot megtudunk cselekedni ellenek, mindeneket megcselekeszünk mind magok személyeken s jószágokon. Az mi pediglen némely várak alá táborban való hirdetését illeti, nem tartozik abban is engedni ktek, mert pogány dolog ez, hogy magunkkal, magunktól akar török birodalma alá várakat ostromoltatni és vétetni velünk; holott azt, valamint él, oly nyilván hidje ktek, hogy az mit az erdélyi fejedelem bir és maga alá hajt, mindazokban csak szolgája az mi, természetünk szerint való ellenségünknek az töröknek. s főbb és elsőképen amaz tartja magáénak.

S mire nézve kölletnék tehát, bár, az mint föllül is irám, szintén igaz választott fejedelmünk volna is, arra menni kteknek maga gyalázatos veszedelmével ? Így véteté az magyaroktól az magyarokkal az töröknek Lippát is több szép erősségekkel együtt: s talám hasonló példát látunk itt is igen rövid nap, ha az ő rendetlen parancsolati után indúl ktek. Kevesebb segedelemért adák Váczot ezelőtt az töröknek; hidje ktek, nagyobb bérért jött most ki, csak hogy még ennek fűben elrejtett kígyója. Látván azért azaránt is afféle dolgokat maga veszedelmére következni, kteknek ezt ugyan tanácslom, és tisztem szerént intimálom is kteknek, hogy az mi anélkül is magáé, annak békét hagyjon, és ellenségképen se egyikre se másikra ne menjen, s véle se magát se mást ne fogyasszon, mert, hitemre mondom, hogy mint az természet szerint való ellenséget úgy tartom mindazokat, valakik arra mennek, és éjjel nappal, tűzzel vassal mind magokon és jószágokon rajtok leszek, és mint hazámnak s uramnak és szép szabadságomnak árulóit úgy nem kímélem,— kiről még is protestálok. Isten tartsa meg kteket. Datum in Ujvár die 27 Octobris anno 1623. Spectabilium, magnificarum, generosarum, egregiarum et nobilium dominationum vestrarum servitor, amicus et vicinus paratissimus comes Nicolaus Eszterházy de Galantha.

Esterházy Miklós gróf: "A magyar nemzethez" (1619 - Bethlen Gábor ellenében)

Noha Istennek kegyelmes látogatásából ennek az mi szegény nemzetünknek eleitől fogvást számtalan sok veszedelmes állapati forgottanak fenn, úgyannyira, hogy az pogánság néha teljességesen ellepte, és többire elfogyatván szegény nemzetünket, egynehány esztendeig ugyan megtelepedett hazánkban, nem remélvén senki már abból az igából való megszabadulását avagy nemzetünknek talpra állását; mindazonáltal azon nagyhatalmú Isten csudálatosan országunk fejedelminek gondviselése által meg’ úgy felállatta, hogy minden nemzetségek közt fénlett ez mi nemzetünk. Ennek felette az nagy hatalmas ellenség is, az török, hozzánk fogván, csaknem száznegyven esztendeig többire maga erejével oltalmazta ellene magát dicséretesen, holott egész Görögországot császárságival és minden birodalmival együtt félennyi idő alatt egészlen subjugálta; ki nem nyughatván és rejánk nehezedvén, noha egynihány provinciáit sok vérontással elvevé, és elfoglalá Budával együtt koronás országunknak nagy részét, szomjúhozván és remélvén immár szintén utolsó veszedelmünket: de itt is Isten gondviselése hatalmas fejedelmeket ada az ausztriai házból, kik resistálnának neki, s nem engedék mind ez ideig az mi utolsó veszedelmünket látniok. Ezen kivől is mind külső s belső ellensége nagy sok volt, kik veszedelmekre igyekeztenek szegény hazánknak és nemzetünknek, de az Isten csudálatosán tartott mindeddig bennünket. És noha már annyiban jutott szép, hatalmas és nagyhírű zsíros földünk és országunk dolga, hogy hasonlónak látatnék az tollától megfosztott madárhoz: mivel nemcsak szép tíz szárnyas provinciáitól fosztatott meg, kiknek most csak zászlóit viseljük koronázó királyunk előtt, hanem magának koronás országunknak is csak igen kicsin része marada kezünknél: mindazonáltal ez csudára méltó, hogy mindennyi veszedelmes állapatiban is épen fenntartotta és megoltalmazta régi szent királyoktul és fejedelmektől vérek hullásával nyert szép szabadságát és rendit mindeddig ez mi szegény nemzetünk. És noha nagy hatalmas fejedelmeket választoltanak urok- nak és fejedelmeknek, de mindenekelőtt erre igen nagy gondjok volt: hogy több kárvallások és országokban való csorba után is bő vérekkel és vitézségekkel talált szabadságokat meg ne sértsék; s kiválképen penig fejedelmek választásiban oly vigyázók és szorgalmatosok voltanak, hogy inkább szerencsének vetették állapatjokat és interregnumot szenyvedtenek, hogy sem régi megrögzött országunk szabadsága és szokása ellen valamit cselekedtenek volna. Communi consensu nem gondoltanak abban semmi fáradságokkal, törődésekkel és költségekkel, sőt vérontásokkal is. Kire, hiszem, megemlekezvén és előttök viselvén, mely drága legyen az szabadság, sokan az főfő rendek, az mostani kegyelmes megkoronázott urunknak választásában is csak kicsin apró dolgokon is egynihány holnapig munkálkodván, sok fáradságot és költséget szenyvedtenek.

Ugyanis, mi lehet kedvesb és édesb az szép, igaz szabadságnál, az kiért mit nem míveltenek eleitől fogvást minden nemzetek, és csak ez megkevesedett mi szegény nemzetünk is mire nem mene ím csak tíz esztendővel ezelőtt! Nemde, hogy azt megtartsa, országostul szerencséjére vetvén magokat, az ő természet szerént való ellenségekhez ragaszkodának, és ez félelem alatt is keresik vala országunknak és nemességünknek szabadságát, kit meg is nyerének,úgyannyira penig, hogy szegény nagy és jóemlekezetű kegyelmes urunk, második Mátyás császár választásakor nemcsak régen országunkon kivől levő szép koronánkat meghoztuk hazánkban, de neki ülvén szegény Illyésházy uram, ugyan tudakozta, hogy mi volna még hátra, kit szabadságunkban helyére nem állatott volna,s azt is felépíti; de nem találtanak egyebet ez szép megadott szabadságoknál. S hová feletkeztünk tehát most, micsoda Isten ostora ez rajtunk? Csudálhatták minden nemzetek, hogy szép országink mind elveszvén is, ez ideig épen megtartottuk szabadságunkat (kiért az mi eleink ennyi vért hullattanak, és mi is nagysokat fáradtunk s költöttünk, csaknem veszedelmekre is ereszkedtünk; s ugyanis már csak ez levén kezünk között, szükséges volt érette mindent cselekedni); s íme ezt mely könnyen, minden ok nélkül vesztjük el, rút és iszonyú országunkpusztulásával!

Nem is volna ugyan annyira keserves ez szép szabadságunknak sérelme és megtörése, ha idegenektől vagy ellenségtől és hatalmasoktól esnék, de magunk nemzetétől és azoktól kiválképen, az kiknek vérek hullásával is oltalmazni kellene azt! kinek hogy sérelme pusztulásunkkal együtt öregbedjék, ím minden környülöttünk való idegen nemzeteket is behoztak utolsó romlásunkra. Nem hogy annakokájért ebben kellene gyönyörködnünk, ki után akármely nyughatatlan embernek is prédái leszünk: de kezünket kinyújtván, az minemű fegyverrel az mi eleink vérek hullásával nekünk nyerték az szabadságot, annak rontóit azon fegyverünknek nemével kellene semmivé tennünk; mert ez rendetlen hatalomnak példája ezféle kívánságra sokakat felindít, és bátorságos békességünk soha miattok nem leszen, és szintén úgy járunk mint Erdély, hogy akárki is kívánni fogja fejedelemségünket, kire ha maga erőtelen leszen, ottan az törököt veszi melléje, s avval subjugálván bennünket valahány nyughatatlan fejű emberekkel való értelmével, teljességesen török gubernatiója alá esünk. Úgy vagyon, hazafiúságukat most sokan nemességünk és országunk szép szokása és szabadsága ellen való cselekedetekkel akarja megmutatni; s azért is kívánunk azoknak mondatni: de nyisd fel csak jól, magyar nemzetség, szemedet, és nézd meg jól ez éretlen tanácsot, feltalálod bizony benne mind szabad választásodnak elvesztét, mind nemességednek sérelmét, s mind penig országod törvényének teljességesen való elrontását, és avval együtt hátramaradott kis rész országunknak is utolsó veszedelmére néző igyét. Hová lettél azért te magyar vér, az ki kifolyásoddal is oltalmazod vala ezt, s most ingyen csak szólni sem mersz mellette. Császároknak s hatalmas fejedelmeknek port mersz vala szemekben érette rúgni, s most egy kis magadféle erőtlen társodnak ingyen említeni sem mered. Hová lettenek, boldog Isten, amaz megrögzött jó tanácsosal bíró vének is, kik Patres Patriae voltanak, és úgy őrzötték s takargatták hazájok törvényét, hogy inkább mindeneket elvesztették és magok személyét exiliumban hatták menni, hogysem ingyen csak nutu is jovallani akarták volna szép hazájok szabadságának sérelmét. De most hazánknak kenyerén feltartott és jóvaival bővölkedő ifiai, úgy látjuk hogy egy kis méltóságoknak kivánságaiért, avagy becsületnek, tisztnek, avagy holmi privatum commodumnak örülvén, készebbek egy csomóba kötvén minden szabadságát félretenni, és víg orczával javalván országunk utálatos pusztulását nézni, hogysem az ő kivánságok be ne teljék; sőt az kik azt oltalmaznák, azokat ország árulóinak mondani. Ez-e az hazafiuság? így kell-e igaz magyarnak és nemzetünkszeretőnek mondatni? Bizony nem, mert az hol az privatumnak tekinteti elől jár az publicumnál, veszni tért ország az, és nem egyebet, hanem utolsó veszedelmét várhatja belőle. Serkenjetek fel azért álmotokból és nyúljatok szép szabadságtoknak oltalmához, mert bizony ezennel semmivé leszen minden szabadságtok, ki után rabságtokat és végre utolsó veszedelmeteket látjátok.

Veszed-e eszedben, magyar nemzet, hogy szabad választásod ellen, minekelőtte választanád, mostan rajtad uralkodni kivánó szomszédod, egyszer szabad választásodból lett koronás királyod megvetése előtt, már annakelőtte fejedelmednek hivatja magát, fegyverrel vonván minden rendeket hittel való maga kötelességére. Ez mellett, a kiket gondolt hogy neki ártalmára lehetnének, némelyeket közűlök megfogott nemességünk szabadsága ellen; némelyeket proscribáltatott országunk törvénye ellen: némelyeknek jószágokat elvette és másoknak adta minden juris processus nélkül; sokakot most is választása előtt fegyverrel persequálván, egyik státust csaknem totaliter exstirpálta országunkból, számtalan dúlást, pusztítást tevén minden rendeken. De az ki mindenek felett álmélkodásra méltó, ez szabadságunk sérelmével nem valami jónknak megmaradását követjük, hanem istenfélő jámbor szent királyaink véréből származott hatalmas és nagy méltóságban helyheztetett, egyszer megkoronázott urunkat, fejedelmünket cseréljük el egy török-feltartott és nevelt rabon, ki most is jármában az töröknek, sőt ennekelőtte sok esztendővel kapucsi basája volt, s Erdélyországnak fejedelemségbeli választásának is első rontója leve, számtalan köznépeknek, árváknak és sok ártatlanoknak pogány kézben való esésével s nemzetünknek rettenetes romlásával, — egyedül csak az török keze által sok égetés és rablással ment mostani méltóságára is.

Micsoda elfordult elme azért az, az ki itt is ily nagy béren, úgymint országának törvénye és nemes szabadságának s édes hazánknak veszésével szánakodásra való dúlásával, pusztulásával és minden nemzeteknek mintegy prédára vetésével akar ily veszedelmes állapatot venni. Nem veszszük-e eszünkben azt, hogy az török ellene Erdélyben mindjárt más fejedelmet erigál? és úgy is elszakasztván Magyarországtól Erdélyt, azt meg' arra fogja tartani, hogy, ha ezt megúnja, avagy kedve szerént nem jár, ottan mindjárt reánk bérli és veti; s bár minekünk igen jónak lássék és tessék is, de hogy megszaggathasson bennünket, és az két veszekedő közt tertius gaudens legyen, mint maga rabját, az ki erdélyi fejedelem legyen, nem hagyja bizony nyugodni, hanem, ha kedve nem volna hozzá is, rejá dobolja, s ha nem cselekeszi, kirázza állapatjából, s olyat keres, az ki betölti parancsolatját, s úgy is elfogyat bennünket. Látván annakokájért, magunktól megrontatott szabadságunkat hogy utolsó veszedelmünknél egyéb nem követi , micsoda elvetett és elfordult elme az, az ki ettől nem irtózik és minden úton nem igyekezik ezt megváltoztatni?

Úgy vagyon, nem kicsin biztatást adtanak az vízben haló emberek: hogy, ha őket megmentjük, milliókat adnak; kit ím megcselekedtünk; s méltán tartoznának bizony vele, mert az vízbenhalástól őket kiszabadítván, magunkat öltük belé, és csak már is millio pénzünkben áll. De meg kell vala gondolnunk, ki igéri azokat az arany hegyeket? úgymint az, ki magával is tehetetlen úgyannyira, hogy ő szükölködnék inkább az mi oltalmunk, segétségünk és jó akaratunk nélkül; s be is tölté igéretit, mert az ő lábokban levő töviset keves szép szóval az mi lábunkban nyomák, hogy minden uton és módon mi fogyjunk, veszszünk és pusztuljunk, s az mit az természet szerént való ellenség az török el nem fogyatott, azt ővele együtt magunk fogyassuk el. Kit magokra nézve, bizony dolog, elég okosan és eszesen is cselekedének , de mi, bizony dolog, mind ez világtól méltán csufoltattathatunk érette, és csak keves idő mulván is megtapasztalhatjuk, hogy megvettetünk ezektől is, az kikkel most ily jót tettünk; most is nevetvén bolondságunkat, hogy egynapi költségekkel köszöntették ezbeli veszedelmes állapatjokat reánk.

De mondhatnád: recompensálják idővel ezt az confoederatus országok nekünk, mivel Angliával, Skócziával, Dániával, Csehországgal, Morvával és Sleziával vagyon az confoederatio; ezekből mind contribuálnak és segétnek bennünket. Ki bizonyára ez is csak kezünkben adott alak! Mert ha Bécs és Prága messze volt az mi oltalmunkra: messze Anglia, Dánia, Skóczia, kiknek magoknak is elég gondjok vagyon, és némelyik közzűlök magát is alig tartja. Azt penig hogy Csehország,Morva és Slezia mennyire segéthessen, mikor magának semmi ellensége nem volt is, experiáltuk az török ellen való hadakozásunkban; ugyan jó, ha mind az három ország is öt vagy hat ezer embert adott; most hát az mikor honnjában ellensége leszen és ily pusztaságra is jutott, hogy saeculum kell az felépitésére, mit gondolunk? Megmenti, elhigygyed, magát, hogy enerváltatott, s nincs honnét adni; és szinte mikor az mélyire viszen az víznek, ott hagy benne, s ő kijüvén hátunkon az veszedelemből, az mi vérünkön békéllik meg. Mert de vajjon s mivel szeret ő jobban más nemzetnél minket? Ügy gyűlöl szintén, sőt inkább: holott nyilván tudjuk azt, hogy régi magyar fejedelmeink idétt is mennyi dúlást, pusztítást, prédálást tettenek nemzetünkön. Tegyük le azért az szemünkön való hályagot, tegyük le egymásra való győlőségünket, és holmi, veszedelmünkre néző privata passiónkat; s tartsuk meg: hogy prima charitas a se incipit, s úgy szeressünk és segétsünk mást, hogy magunkat el ne veszessük és fogyassuk; mert ez sem Isten sem ez világ előtt nem kedves sem dicséretes s nem is tisztességes, kiválképen ily magunkon való kegyetlenséggel lévén mind ezek; s térjünk egyszer megkoronázott kegyelmes urunkhoz fejedelmünkhöz, az ki természetiben kegyes és kegyelmes; s ha mi országunk törvénye és nemességünk ellen való panaszunk vagyon, terjeszszük ő felsége eleiben; elhigygyük, meghallgat ő felsége minden méltó igyünkben, és minden atyai jóvoltát mutatja. Egyébaránt ha fegyver választja el köztünk az dolgot: vagy nyerjük vagy vesztjük; de egyik jelenvaló, másik mindjárt utána következő veszedelem leszen, holott nem megszaggatva az keresztyén országok és egymás ellen fegyvert viselve, de egyességekkel sem oltalmazhatják meg, az mint kivántatott volna, az mi kebelünkben levő nagy ellenségünktől úgy bennünket; s ha már erre ment az dolog is, hogy mindjárt fegyverhez , (kit utolsó szükség szokott felvenni) nyultunk is, minden egyéb mediomokat elhagyván, s praecipitáltuk dolgunkat: legyünk az visszatérésben is ilyen serények, és elhagyván s letevén minden gyanuságot, gyűlőséget, igyenesen nyúljunk megmaradásunkról való tanácshoz, hogy így ne vétsünk megkoronázott királyunk és urunknak tartozó hűségünk ellen, tarthassuk meg hátramaradott kis részét édes hazánknak, és vele együtt megkevesedett és csaknem minden nemzetektől gyűlőségbe esett nemzetünket, ezekkel országunk és nemességünk szép szabadságát és régi megrögzött törvényét, kit csak annak nem kell kivánni, az kinek sem Istene sem lelke és semmi jóra való gondolkodása. Ez uton maradunk csak meg és nem másképen; kire hogy hajlandóvá tegye Isten mindeneknek sziveket, kivánom szivem szerént, nem magamért hanem mindnyájunkért. Datum ex arce Lanser 8. Decembris anno 1619.

Pázmány: Ferdinánd főherceg királlyá választása ügyében

Pázmány Péter, a nagy, nem csak egyházi, hanem országgyűlési magyar szónoktól sem bírunk politikai beszédet eredeti szövegében. Azonban Kazy Ferenc, elbeszélvén II. Ferdinándnak az 1618-ki pozsonyi országgyűlésen történt királlyá választatását, közli Pázmánynak „patrio sermone” tartott fontos beszédét deák fordításban. — Mi megkísérlettük azt, amennyire lehetett, a kor nyelvén visszafordítva adni.

Ferdinánd főherceg királlyá választása ügyében.

(1618. máj. az összes RRhez.)

Vajon, mit késedelmez kegyelmetek? Mit haboz még a nemes ország? Hát mindenestől megfogyatkozott-e királyaink vére, hogy kegyelmetek azt látszanak hinni, mintha a királynak választása immár szabadon a nemes országot illetné? De a mindenhatónak kegyelmességéből virágzik még azon királyi nemzetség, mely majdnem egy egész seculumtól fogva, meg nem szakadt rendben, kegyelmes fejedelmeket adott e szegény hazának: fog az annakutánna is virágozni, és ha kegyelmetek nem akarja is, uralkodni fog az mirajtunk. Mert ha visszaemlékeznek ama hetven és több esztendő előtt írt törvényre, nem fogja kegyelmetek tagadni, hogy eleink az felséges első Ferdinánd unokáinak és maradékainak is jusst adtának vala a nemes haza szent koronájára. Ez által az egy írott törvény által ők megszüntették a királyválasztás ama háborgó szabadságát ! Kegyelmetek maga megszüntette az 1585-dik esztendőben a nadrespán régi hatalmát, hogy addig, míglen a királyi nemzetség el nem fogyatkoznék, diétát kiírni jussal bírjon. Maga kegyelmetek tulajdon eleikkel együtt oda vitte az dolgot, hogy királyt, kit annakelőtte szabad akarattal és vokssal választottak vala, ennekutánna az felséges Ausztriai háztól elfogadniok kellessék: abban szerencsések, hogy kegyelmetek nem kívánhat jobb fejedelmet, hogysem mint az ennek az nemes országnak adni szokott.

Mert vajon, mondd meg, édes haza, kit akarnál inkább királyodnak, mint aki imma a szent koronának candidatusa, a jelen való Ferdinándus, Ércherceg úr? akit Istenhez a religio, e nemes országhoz szeretet, tökéletes emberség mindnyájunk eránt visel, és akit Isten oly lelki adományokkal szeretett, kik ezen felséges polcra mindenestül méltók, és akként ajánlanak, hogy nem tagadhatja kegyelmetek, minthacsak maga az ég királyunknak formálta volna. Ha mindazonáltal netatántal az Maximilianus és Albertus hercegek, az ország dolgát tekintvén, hasznosabbaknak láttatnának; de gondold meg, nemes haza, hogy megfogyatkozott egésségök olyatánná tette vala, mint az második Mátyás király, és hogy az éltes kor is eltávoztatja az fejedelemségtől: amiért nem is regnálhatnak, sem regnálni nem akarnak. Ámbár tehát nékik kegyelmetek közül ellene vágynak is tanácsunknak, és adott példájokkal másokban is kételkedést támasztottanak, mindazonáltal végtére is ők is arra menendenek, hogy magatoknak Ferdinandust királyul válasszátok. Hogy pedig, ha ezt mind gyorsabban, mind készségesebben tegyétek, esmérjétek el velem együtt, hogy az az ország szerencséjére lészen. Hosszúk voltak az országnak határai,az adriai tengertől egész Dáciáig, de kérlek, ebben az seculumban immár oly szűkek, hogy azt az egész tractust immár inkább csak egy hosszú foltnak és országnak szélének mondhatjuk, és kellessék mondanunk. Az édes haza nagyobb és jobb része az pogány által vagyon meghódoltatván, megtöretvén, ereje elszéledvén, nagysága alatt leveretvén, és kéván egy hatalmas fejedelmi nemzetséget; kinek tágas és virágzó tartományai a haza oldalain láttatnak. És kérlek, volna-e még, aki ne akarja azt az fejedelmet, az ki e Magyarország ügyének nem csupán hasznos, hanem mindeneztől szükséges is? Sőt én kegyelmetektől, ki bölcs is, szerető is az édes hazát, minden mást várok, és abban bízó vagyok. Cseleködjék tehát kegyelmetek, és ültesse be az magyar nemzetben Ferdinandus királyt már csak annak okáért is, mert vér szerént Szent István királyunk maradéka. Mondtam.

(Forrás: Toldy Ferenc – A magyar politikai szónoklat kézikönyve. 1866.)