Pázmány: Ferdinánd főherceg királlyá választása ügyében

Pázmány Péter, a nagy, nem csak egyházi, hanem országgyűlési magyar szónoktól sem bírunk politikai beszédet eredeti szövegében. Azonban Kazy Ferenc, elbeszélvén II. Ferdinándnak az 1618-ki pozsonyi országgyűlésen történt királlyá választatását, közli Pázmánynak „patrio sermone” tartott fontos beszédét deák fordításban. — Mi megkísérlettük azt, amennyire lehetett, a kor nyelvén visszafordítva adni.

Ferdinánd főherceg királlyá választása ügyében.

(1618. máj. az összes RRhez.)

Vajon, mit késedelmez kegyelmetek? Mit haboz még a nemes ország? Hát mindenestől megfogyatkozott-e királyaink vére, hogy kegyelmetek azt látszanak hinni, mintha a királynak választása immár szabadon a nemes országot illetné? De a mindenhatónak kegyelmességéből virágzik még azon királyi nemzetség, mely majdnem egy egész seculumtól fogva, meg nem szakadt rendben, kegyelmes fejedelmeket adott e szegény hazának: fog az annakutánna is virágozni, és ha kegyelmetek nem akarja is, uralkodni fog az mirajtunk. Mert ha visszaemlékeznek ama hetven és több esztendő előtt írt törvényre, nem fogja kegyelmetek tagadni, hogy eleink az felséges első Ferdinánd unokáinak és maradékainak is jusst adtának vala a nemes haza szent koronájára. Ez által az egy írott törvény által ők megszüntették a királyválasztás ama háborgó szabadságát ! Kegyelmetek maga megszüntette az 1585-dik esztendőben a nadrespán régi hatalmát, hogy addig, míglen a királyi nemzetség el nem fogyatkoznék, diétát kiírni jussal bírjon. Maga kegyelmetek tulajdon eleikkel együtt oda vitte az dolgot, hogy királyt, kit annakelőtte szabad akarattal és vokssal választottak vala, ennekutánna az felséges Ausztriai háztól elfogadniok kellessék: abban szerencsések, hogy kegyelmetek nem kívánhat jobb fejedelmet, hogysem mint az ennek az nemes országnak adni szokott.

Mert vajon, mondd meg, édes haza, kit akarnál inkább királyodnak, mint aki imma a szent koronának candidatusa, a jelen való Ferdinándus, Ércherceg úr? akit Istenhez a religio, e nemes országhoz szeretet, tökéletes emberség mindnyájunk eránt visel, és akit Isten oly lelki adományokkal szeretett, kik ezen felséges polcra mindenestül méltók, és akként ajánlanak, hogy nem tagadhatja kegyelmetek, minthacsak maga az ég királyunknak formálta volna. Ha mindazonáltal netatántal az Maximilianus és Albertus hercegek, az ország dolgát tekintvén, hasznosabbaknak láttatnának; de gondold meg, nemes haza, hogy megfogyatkozott egésségök olyatánná tette vala, mint az második Mátyás király, és hogy az éltes kor is eltávoztatja az fejedelemségtől: amiért nem is regnálhatnak, sem regnálni nem akarnak. Ámbár tehát nékik kegyelmetek közül ellene vágynak is tanácsunknak, és adott példájokkal másokban is kételkedést támasztottanak, mindazonáltal végtére is ők is arra menendenek, hogy magatoknak Ferdinandust királyul válasszátok. Hogy pedig, ha ezt mind gyorsabban, mind készségesebben tegyétek, esmérjétek el velem együtt, hogy az az ország szerencséjére lészen. Hosszúk voltak az országnak határai,az adriai tengertől egész Dáciáig, de kérlek, ebben az seculumban immár oly szűkek, hogy azt az egész tractust immár inkább csak egy hosszú foltnak és országnak szélének mondhatjuk, és kellessék mondanunk. Az édes haza nagyobb és jobb része az pogány által vagyon meghódoltatván, megtöretvén, ereje elszéledvén, nagysága alatt leveretvén, és kéván egy hatalmas fejedelmi nemzetséget; kinek tágas és virágzó tartományai a haza oldalain láttatnak. És kérlek, volna-e még, aki ne akarja azt az fejedelmet, az ki e Magyarország ügyének nem csupán hasznos, hanem mindeneztől szükséges is? Sőt én kegyelmetektől, ki bölcs is, szerető is az édes hazát, minden mást várok, és abban bízó vagyok. Cseleködjék tehát kegyelmetek, és ültesse be az magyar nemzetben Ferdinandus királyt már csak annak okáért is, mert vér szerént Szent István királyunk maradéka. Mondtam.

(Forrás: Toldy Ferenc – A magyar politikai szónoklat kézikönyve. 1866.)