Pázmány Péter a választandó személyrôl

Császár urunk ô felsége, a mely levelet írt a vármegyének, meg nem nevezte, kit akar ô felsége az ország gyűlésében proponálni s commendálni a király méltóságra; mit, talám, a kettô közül egyikért cselekedett ô felsége: avagy, hogy nem akarta a generális gyűlésnek autoritását sérteni; mivelhogy a királyválasztás nem illeti külön magán a vármegyéket, hanem csak a generális gyűlést. A vármegyék dolga pedig az, hogy követeiknek instructiót adván, értelmeket és tetszésöket követeik által megjelentsék. Avagy, hogy ha talám ô felsége bizonyos személyt most a generális gyűlés elôtt proponált volna, gyanakodtak volna némelyek, hogy a választás ô felségétôl immár meg lett volna. De, akárminémü tanácsból cselekedte légyen ezt ô felsége, az bizonyos, hogy a mely személyeknek kell választani, abban ezeknek kell választani:

1. Hogy magyarországi vérbôl származott légyen; mert, noha a mi eleink a szabad választást megtartották, de azért mindenkor azt követték a választásban, hogy meddig a királymagból valaki találtatott, addig idegent akaratjok szerint nem választottak. Errôl két bizonyság vagyon; elsôbb a decretum 1485 articul. 1. 2. 3. nyilván iratik, hogy csak a királymagnak fogyatkozása után kell a palatínusnak új választásra gyűlést hirdetni. És nevezet szerint a mostani kegyelmes urunk famíliájának, az austriai háznak, úgy tetszik, oly fogadást tett az egész ország, hogy a királyi méltóságot idegen kézre nem bocsátja, míg az ô felségének maradékja fen lészen, mint megtetszik ex articulo 5. anni 1547. Második bizonyság az, hogy minekutána Sz. István az angyali koronát és a királyságot országunkra hozta, az ô nemzetségében maradott e mái napig a királyság, úgy, hogy mindennyi idôtôl fogva csak ketten voltának, kik a Sz. István atyjának bátyjától, Mihálytól, vér szerint nem származtak volna, tudniillik: Ottó, kit a királyságból maguk kivétenek a magyarok, és I. Mátyás király, kit Szilágyi Mihály haddal és erôvel választata a királyságra. De Ottó után a Sz. István vérére szálla ismét a korona, úgymint a Carolusra, kinek anyja volt Mária, V. István király leánya. Carolus után, Lengyelországból, Vladislaust hívják királyságra, de a királynénak házastársul lételének kötelességével. És mikor a várnai harcon elveszett volna Vladislaus, Albert királynak holta után lett fiát, Lászlót, ötesztendôs korában koronázzák. Azután I. Mátyás király választatik Szilágyi Mihály által; de az ô halála után ismét Sz. István vérére szállá a királyság, tudniillik Vladislausra, ki Casimirusnak, Albert király leányától, Erzsébettôl, fia vala. Azért hatszáz esztendô folytában 39 király közül csak kettô találkozik e mái napig, a ki vagy maga, vagy felesége által Sz. István királyra nem vezettethetik. A mi eleink pedig oly szorgalmatossággal vigyáztak arra, a királynembôl bölcsôbeli gyermekeket, vagy a királyi leányzóknak idegen nemzetbôl férjeket választani, hogysem akárkit egyebet, sôt, a mint a Tripartitumban olvassuk, mikor a királymag elfogyott volna, Könyves Kálmánt, az elsô váradi püspököt, a római pápa engedelmébôl, a püspökségrôl királyságra emelék.

2. Olyat kell a magyarországbeli királyságra választani, a ki szomszédságunkban, közel hozzánk lakik, és oly értéke légyen, hogy Magyarországot oltalmazhassa a török ellen. Magyarországnak a hossza mostan is közel 200 mértföldet tészen, mert az Adriaticum tengertôl szintén fogva Erdélyig terjed, és azon hosszúságon mindenütt vigyázók által ôriztetik, úgy, hogy talám száz vigyázásnál több vagyon határban. Innen vagyon, hogy császár urunk ô felségének békeséges idôben is minden esztendôben hússzor való százezer forintnál többet kell költeni a vigyázókra, ha csakugyan fogyatkozna, akar is ezekre gondot viselni.

Azért a magyarországi királynak olyannak kell lenni, a ki a magáéból oltalmazhassa országunkat, és keresztyén fejedelmek atyafiúságával oly erôs légyen, hogy segítséget reménylhessen, ha a török reánk rohanna. Annakokáért, valaki Csehországot, Morvával és Silesiával és a mellett Austriát Stiriával és Carinthiával bírni fogja, úgy tetszik, hogy minekünk kénytelen ahoz fejünket hajtanunk. Mert, a mint mondám, noha Magyarországnak hossza messze terjedhet, de a széle igen kicsiny, és egyfelôl német provinciákkal határos, másfelôl a törökökkel; lehetetlen, hogy Magyarország erejével a két hatalmas fejedelemség között megmaradhasson, hanem avagy pogány torkába kell esni, avagy a szomszéd keresztyén fejedelem szárnya alatt kell megnyugodni. Nem is tudom, ha a keresztyén szomszéd országok, melyek ennyi esztendô alatt ily sok költséggel és vérontással a török ellen oltalmazzák Magyarországot, látván azt, hogy az ô megmaradásoknak is bástyája a mi országunk, elszenvednék azt, hogy az ô fejedelmek elhagyattatnék.

Mivelhogy azért a felséges csehországi Ferdinánd király Csehországot Alsatiával, Morvával, Silesiával, Stiriával, Carinthiával, Carnioliával együtt bírja, s mindnyájan az austriai fejedelmek, nem idôre s magtalan voltokra nézve, hanem az Istennek indításából, minden erôsségeket, reménységeket, praetensiójokat jóakaratból ô felségének engedték, annakfölötte, mivelhogy ô felségének az atyja, Károly, magyarországi királynak, Vladislausnak leányától, Annától, született fia volt, és így genealógiáját Sz. István királyra fölviheti; végezésre, mivelhogy a hispániai és lengyel királynak, a florentiai és bavariai hercegnek és egy szóval az egész keresztyénségben lévô fejedelmeknek közel való atyafiúságában vagyon ô felsége: nem látok semmi okot, melyért ô felségét nem kellene a királyszékbe helyheztetni, sôt nemhogy kéretni kellene magunkat, de nagy gratiának kellene tartanunk, ha ô felsége ily bajos és költséggel járó országnak gondviselését fölvállalná. Csak egy akadékot hallok, hogy némelyek forgatnak, tudniillik a félelmet, szabadságunkban és törvényünkben meg ne bolygasson ô felsége. De az hiábavaló félelem: elôször, mert Csehországnak, Morvának, Silesiának sokképen több szabadsága vagyon a hit-dologban, hogysem Magyarországnak; mindazáltal; minthogy ezek az országok tudták ennek a fejedelemnek kegyelmes tekélletességét és tekélletes igazságát, semmiben efféle félelem miatt meg nem tartózkodtak. Másodszor, hiszen a koronázatkor a mi hazánknak és nemzetségünknek törvényeire és régi szabadságára azért esküszik meg ô felsége, hogy bátorságosok lehessünk szabadságunkban. Elvégzem azért, és azt concludálom, hogy a vármegye követeinek speciális instructiót kell adni, hogy successornak válasszák és megkoronázzák, elôbb reá feleltetvén ô felségét, országunk szokása szerént, hogy országunknak régi szabadságaiban, törvényeiben és szokásaiban megtart minden rendeket.