Pázmány Péter véleménye a magyar király választásáról, melyet az 1618-iki királyválasztó országgyűléskor írásba foglalt.

Mennyi észvesztést, háborúságot és vérontást szokott az ép országokba hozni, midôn király nélkül hagyattatnak, és a választás király halála után lészen: régi históriák élônkbe adják. De sehol ezt nyilvábban meg nem tapasztalhatni, mint a görögök és magyarok krónikájában; mert azok a hatalmas országok magok erejével romlottak el a királyválasztás miatt, midôn az urak meghasonolván magok között, ki egyet s ki mást választott a koronára. És így egymással viaskodván, mind vitézeiket, mind pénzöket elfogyatván, végre az erôtlenebb fél törököt hítta segítségre, ki mind a két félt letapodta, s a két pörös között ô harmadik maradott nyertesen, elfoglalván a szép országokat. Hogy ez így történt légyen, Magyarországban, nyilván tudhatják, valakik a Mohács hada után való királyválasztásból származott sok vérontást, pusztítást és végre utolsó veszedelmét hazánknak históriájában olvasták. Lengyelországban is nem régen mennyi vérontás okoztatott a király választásáért, mindnyájan tudjuk.

Ez az oka, hogy eleitôl fogva, minden okos hazaszeretôk azon mesterkedtek, interregnumra ne juttatnák az országot. A népe között eszébe vette vala Sz. Dávid, hogy a Saul halála után, a nép kétfelé szakadván, ki Izbozetet, ki pedig ôtet követi: mi miatt sok esztendeig, nagy vérontások történtenek, mind az Izbozet haláláig. Annak okáért még életében Salamont királlyá választtatta, mit az utána való királyok is sokan követtenek. A római császárságnak elsô fundálója, Augustus, még éltében, Tiberiust, az ô mostoha fiát, utána való successorrá választatta, s ezt a példát ô utánna a pogány és keresztyén császárok is követték nagy sokan.

A mi atyáink, mivelhogy szájokban vala íze az interregnumnak, és a királyválasztásnak egyenetlensége rontotta s vesztette vala hazánkat, azon mesterkedtek mindenkor, hogy ez a veszedelemség újabban hazánkra ne következnék. Azért nem vártak, hogy a Ferdinánd, Maximilian, Rudolf császárok a successióról értekeznének, hanem, a királyok tanácsait megelôzvén, nagy kérésekkel unszollották ô felségeiket, hogy árvaságra ne hagyják az országokat, hanem éltekben mutassanak fejet, kitôl függni kelljen. Bizony, a mi atyáink és ôseink az ô törvényeiket és szabadságaikat jól tudták, melyekért véreket is készek voltak kiontani. Mindazonáltal azt soha meg sem gondolták, hogy szabad választásokkal, vagy törvényeikkel ellenkeznék, hogy a királynak éltében successor választatnék; sôt azt látták, hogy utolsó veszedelem következnék hazájokra, ha a király halálát várnák; azután, magok között meghasonlván, tűzzel, vassal és idegen nemzetek behozásával kezdi kiki mind az ô választását oltalmazni, s szép hazánkat, segítség színe alatt, sokféle ellenségnek prédára adni. Mert, hogy ezt a dolgot befejezzem, mind az igaz okosság, mind az egész világban lévô birodalmaknak példája s mind a mi eleinknek nyomdoka arra viszen, hogy valaki hazájának csöndességét és megmaradását kívánja, a successornak választásában keresztül nem állhat.

(Pázmány Péter válogatott munkái, 1906)