Noha Istennek kegyelmes látogatásából ennek az mi szegény nemzetünknek eleitől fogvást számtalan sok veszedelmes állapati forgottanak fenn, úgyannyira, hogy az pogánság néha teljességesen ellepte, és többire elfogyatván szegény nemzetünket, egynehány esztendeig ugyan megtelepedett hazánkban, nem remélvén senki már abból az igából való megszabadulását avagy nemzetünknek talpra állását; mindazonáltal azon nagyhatalmú Isten csudálatosan országunk fejedelminek gondviselése által meg’ úgy felállatta, hogy minden nemzetségek közt fénlett ez mi nemzetünk. Ennek felette az nagy hatalmas ellenség is, az török, hozzánk fogván, csaknem száznegyven esztendeig többire maga erejével oltalmazta ellene magát dicséretesen, holott egész Görögországot császárságival és minden birodalmival együtt félennyi idő alatt egészlen subjugálta; ki nem nyughatván és rejánk nehezedvén, noha egynihány provinciáit sok vérontással elvevé, és elfoglalá Budával együtt koronás országunknak nagy részét, szomjúhozván és remélvén immár szintén utolsó veszedelmünket: de itt is Isten gondviselése hatalmas fejedelmeket ada az ausztriai házból, kik resistálnának neki, s nem engedék mind ez ideig az mi utolsó veszedelmünket látniok. Ezen kivől is mind külső s belső ellensége nagy sok volt, kik veszedelmekre igyekeztenek szegény hazánknak és nemzetünknek, de az Isten csudálatosán tartott mindeddig bennünket. És noha már annyiban jutott szép, hatalmas és nagyhírű zsíros földünk és országunk dolga, hogy hasonlónak látatnék az tollától megfosztott madárhoz: mivel nemcsak szép tíz szárnyas provinciáitól fosztatott meg, kiknek most csak zászlóit viseljük koronázó királyunk előtt, hanem magának koronás országunknak is csak igen kicsin része marada kezünknél: mindazonáltal ez csudára méltó, hogy mindennyi veszedelmes állapatiban is épen fenntartotta és megoltalmazta régi szent királyoktul és fejedelmektől vérek hullásával nyert szép szabadságát és rendit mindeddig ez mi szegény nemzetünk. És noha nagy hatalmas fejedelmeket választoltanak urok- nak és fejedelmeknek, de mindenekelőtt erre igen nagy gondjok volt: hogy több kárvallások és országokban való csorba után is bő vérekkel és vitézségekkel talált szabadságokat meg ne sértsék; s kiválképen penig fejedelmek választásiban oly vigyázók és szorgalmatosok voltanak, hogy inkább szerencsének vetették állapatjokat és interregnumot szenyvedtenek, hogy sem régi megrögzött országunk szabadsága és szokása ellen valamit cselekedtenek volna. Communi consensu nem gondoltanak abban semmi fáradságokkal, törődésekkel és költségekkel, sőt vérontásokkal is. Kire, hiszem, megemlekezvén és előttök viselvén, mely drága legyen az szabadság, sokan az főfő rendek, az mostani kegyelmes megkoronázott urunknak választásában is csak kicsin apró dolgokon is egynihány holnapig munkálkodván, sok fáradságot és költséget szenyvedtenek.
Ugyanis, mi lehet kedvesb és édesb az szép, igaz szabadságnál, az kiért mit nem míveltenek eleitől fogvást minden nemzetek, és csak ez megkevesedett mi szegény nemzetünk is mire nem mene ím csak tíz esztendővel ezelőtt! Nemde, hogy azt megtartsa, országostul szerencséjére vetvén magokat, az ő természet szerént való ellenségekhez ragaszkodának, és ez félelem alatt is keresik vala országunknak és nemességünknek szabadságát, kit meg is nyerének,úgyannyira penig, hogy szegény nagy és jóemlekezetű kegyelmes urunk, második Mátyás császár választásakor nemcsak régen országunkon kivől levő szép koronánkat meghoztuk hazánkban, de neki ülvén szegény Illyésházy uram, ugyan tudakozta, hogy mi volna még hátra, kit szabadságunkban helyére nem állatott volna,s azt is felépíti; de nem találtanak egyebet ez szép megadott szabadságoknál. S hová feletkeztünk tehát most, micsoda Isten ostora ez rajtunk? Csudálhatták minden nemzetek, hogy szép országink mind elveszvén is, ez ideig épen megtartottuk szabadságunkat (kiért az mi eleink ennyi vért hullattanak, és mi is nagysokat fáradtunk s költöttünk, csaknem veszedelmekre is ereszkedtünk; s ugyanis már csak ez levén kezünk között, szükséges volt érette mindent cselekedni); s íme ezt mely könnyen, minden ok nélkül vesztjük el, rút és iszonyú országunkpusztulásával!
Nem is volna ugyan annyira keserves ez szép szabadságunknak sérelme és megtörése, ha idegenektől vagy ellenségtől és hatalmasoktól esnék, de magunk nemzetétől és azoktól kiválképen, az kiknek vérek hullásával is oltalmazni kellene azt! kinek hogy sérelme pusztulásunkkal együtt öregbedjék, ím minden környülöttünk való idegen nemzeteket is behoztak utolsó romlásunkra. Nem hogy annakokájért ebben kellene gyönyörködnünk, ki után akármely nyughatatlan embernek is prédái leszünk: de kezünket kinyújtván, az minemű fegyverrel az mi eleink vérek hullásával nekünk nyerték az szabadságot, annak rontóit azon fegyverünknek nemével kellene semmivé tennünk; mert ez rendetlen hatalomnak példája ezféle kívánságra sokakat felindít, és bátorságos békességünk soha miattok nem leszen, és szintén úgy járunk mint Erdély, hogy akárki is kívánni fogja fejedelemségünket, kire ha maga erőtelen leszen, ottan az törököt veszi melléje, s avval subjugálván bennünket valahány nyughatatlan fejű emberekkel való értelmével, teljességesen török gubernatiója alá esünk. Úgy vagyon, hazafiúságukat most sokan nemességünk és országunk szép szokása és szabadsága ellen való cselekedetekkel akarja megmutatni; s azért is kívánunk azoknak mondatni: de nyisd fel csak jól, magyar nemzetség, szemedet, és nézd meg jól ez éretlen tanácsot, feltalálod bizony benne mind szabad választásodnak elvesztét, mind nemességednek sérelmét, s mind penig országod törvényének teljességesen való elrontását, és avval együtt hátramaradott kis rész országunknak is utolsó veszedelmére néző igyét. Hová lettél azért te magyar vér, az ki kifolyásoddal is oltalmazod vala ezt, s most ingyen csak szólni sem mersz mellette. Császároknak s hatalmas fejedelmeknek port mersz vala szemekben érette rúgni, s most egy kis magadféle erőtlen társodnak ingyen említeni sem mered. Hová lettenek, boldog Isten, amaz megrögzött jó tanácsosal bíró vének is, kik Patres Patriae voltanak, és úgy őrzötték s takargatták hazájok törvényét, hogy inkább mindeneket elvesztették és magok személyét exiliumban hatták menni, hogysem ingyen csak nutu is jovallani akarták volna szép hazájok szabadságának sérelmét. De most hazánknak kenyerén feltartott és jóvaival bővölkedő ifiai, úgy látjuk hogy egy kis méltóságoknak kivánságaiért, avagy becsületnek, tisztnek, avagy holmi privatum commodumnak örülvén, készebbek egy csomóba kötvén minden szabadságát félretenni, és víg orczával javalván országunk utálatos pusztulását nézni, hogysem az ő kivánságok be ne teljék; sőt az kik azt oltalmaznák, azokat ország árulóinak mondani. Ez-e az hazafiuság? így kell-e igaz magyarnak és nemzetünkszeretőnek mondatni? Bizony nem, mert az hol az privatumnak tekinteti elől jár az publicumnál, veszni tért ország az, és nem egyebet, hanem utolsó veszedelmét várhatja belőle. Serkenjetek fel azért álmotokból és nyúljatok szép szabadságtoknak oltalmához, mert bizony ezennel semmivé leszen minden szabadságtok, ki után rabságtokat és végre utolsó veszedelmeteket látjátok.
Veszed-e eszedben, magyar nemzet, hogy szabad választásod ellen, minekelőtte választanád, mostan rajtad uralkodni kivánó szomszédod, egyszer szabad választásodból lett koronás királyod megvetése előtt, már annakelőtte fejedelmednek hivatja magát, fegyverrel vonván minden rendeket hittel való maga kötelességére. Ez mellett, a kiket gondolt hogy neki ártalmára lehetnének, némelyeket közűlök megfogott nemességünk szabadsága ellen; némelyeket proscribáltatott országunk törvénye ellen: némelyeknek jószágokat elvette és másoknak adta minden juris processus nélkül; sokakot most is választása előtt fegyverrel persequálván, egyik státust csaknem totaliter exstirpálta országunkból, számtalan dúlást, pusztítást tevén minden rendeken. De az ki mindenek felett álmélkodásra méltó, ez szabadságunk sérelmével nem valami jónknak megmaradását követjük, hanem istenfélő jámbor szent királyaink véréből származott hatalmas és nagy méltóságban helyheztetett, egyszer megkoronázott urunkat, fejedelmünket cseréljük el egy török-feltartott és nevelt rabon, ki most is jármában az töröknek, sőt ennekelőtte sok esztendővel kapucsi basája volt, s Erdélyországnak fejedelemségbeli választásának is első rontója leve, számtalan köznépeknek, árváknak és sok ártatlanoknak pogány kézben való esésével s nemzetünknek rettenetes romlásával, — egyedül csak az török keze által sok égetés és rablással ment mostani méltóságára is.
Micsoda elfordult elme azért az, az ki itt is ily nagy béren, úgymint országának törvénye és nemes szabadságának s édes hazánknak veszésével szánakodásra való dúlásával, pusztulásával és minden nemzeteknek mintegy prédára vetésével akar ily veszedelmes állapatot venni. Nem veszszük-e eszünkben azt, hogy az török ellene Erdélyben mindjárt más fejedelmet erigál? és úgy is elszakasztván Magyarországtól Erdélyt, azt meg' arra fogja tartani, hogy, ha ezt megúnja, avagy kedve szerént nem jár, ottan mindjárt reánk bérli és veti; s bár minekünk igen jónak lássék és tessék is, de hogy megszaggathasson bennünket, és az két veszekedő közt tertius gaudens legyen, mint maga rabját, az ki erdélyi fejedelem legyen, nem hagyja bizony nyugodni, hanem, ha kedve nem volna hozzá is, rejá dobolja, s ha nem cselekeszi, kirázza állapatjából, s olyat keres, az ki betölti parancsolatját, s úgy is elfogyat bennünket. Látván annakokájért, magunktól megrontatott szabadságunkat hogy utolsó veszedelmünknél egyéb nem követi , micsoda elvetett és elfordult elme az, az ki ettől nem irtózik és minden úton nem igyekezik ezt megváltoztatni?
Úgy vagyon, nem kicsin biztatást adtanak az vízben haló emberek: hogy, ha őket megmentjük, milliókat adnak; kit ím megcselekedtünk; s méltán tartoznának bizony vele, mert az vízbenhalástól őket kiszabadítván, magunkat öltük belé, és csak már is millio pénzünkben áll. De meg kell vala gondolnunk, ki igéri azokat az arany hegyeket? úgymint az, ki magával is tehetetlen úgyannyira, hogy ő szükölködnék inkább az mi oltalmunk, segétségünk és jó akaratunk nélkül; s be is tölté igéretit, mert az ő lábokban levő töviset keves szép szóval az mi lábunkban nyomák, hogy minden uton és módon mi fogyjunk, veszszünk és pusztuljunk, s az mit az természet szerént való ellenség az török el nem fogyatott, azt ővele együtt magunk fogyassuk el. Kit magokra nézve, bizony dolog, elég okosan és eszesen is cselekedének , de mi, bizony dolog, mind ez világtól méltán csufoltattathatunk érette, és csak keves idő mulván is megtapasztalhatjuk, hogy megvettetünk ezektől is, az kikkel most ily jót tettünk; most is nevetvén bolondságunkat, hogy egynapi költségekkel köszöntették ezbeli veszedelmes állapatjokat reánk.
De mondhatnád: recompensálják idővel ezt az confoederatus országok nekünk, mivel Angliával, Skócziával, Dániával, Csehországgal, Morvával és Sleziával vagyon az confoederatio; ezekből mind contribuálnak és segétnek bennünket. Ki bizonyára ez is csak kezünkben adott alak! Mert ha Bécs és Prága messze volt az mi oltalmunkra: messze Anglia, Dánia, Skóczia, kiknek magoknak is elég gondjok vagyon, és némelyik közzűlök magát is alig tartja. Azt penig hogy Csehország,Morva és Slezia mennyire segéthessen, mikor magának semmi ellensége nem volt is, experiáltuk az török ellen való hadakozásunkban; ugyan jó, ha mind az három ország is öt vagy hat ezer embert adott; most hát az mikor honnjában ellensége leszen és ily pusztaságra is jutott, hogy saeculum kell az felépitésére, mit gondolunk? Megmenti, elhigygyed, magát, hogy enerváltatott, s nincs honnét adni; és szinte mikor az mélyire viszen az víznek, ott hagy benne, s ő kijüvén hátunkon az veszedelemből, az mi vérünkön békéllik meg. Mert de vajjon s mivel szeret ő jobban más nemzetnél minket? Ügy gyűlöl szintén, sőt inkább: holott nyilván tudjuk azt, hogy régi magyar fejedelmeink idétt is mennyi dúlást, pusztítást, prédálást tettenek nemzetünkön. Tegyük le azért az szemünkön való hályagot, tegyük le egymásra való győlőségünket, és holmi, veszedelmünkre néző privata passiónkat; s tartsuk meg: hogy prima charitas a se incipit, s úgy szeressünk és segétsünk mást, hogy magunkat el ne veszessük és fogyassuk; mert ez sem Isten sem ez világ előtt nem kedves sem dicséretes s nem is tisztességes, kiválképen ily magunkon való kegyetlenséggel lévén mind ezek; s térjünk egyszer megkoronázott kegyelmes urunkhoz fejedelmünkhöz, az ki természetiben kegyes és kegyelmes; s ha mi országunk törvénye és nemességünk ellen való panaszunk vagyon, terjeszszük ő felsége eleiben; elhigygyük, meghallgat ő felsége minden méltó igyünkben, és minden atyai jóvoltát mutatja. Egyébaránt ha fegyver választja el köztünk az dolgot: vagy nyerjük vagy vesztjük; de egyik jelenvaló, másik mindjárt utána következő veszedelem leszen, holott nem megszaggatva az keresztyén országok és egymás ellen fegyvert viselve, de egyességekkel sem oltalmazhatják meg, az mint kivántatott volna, az mi kebelünkben levő nagy ellenségünktől úgy bennünket; s ha már erre ment az dolog is, hogy mindjárt fegyverhez , (kit utolsó szükség szokott felvenni) nyultunk is, minden egyéb mediomokat elhagyván, s praecipitáltuk dolgunkat: legyünk az visszatérésben is ilyen serények, és elhagyván s letevén minden gyanuságot, gyűlőséget, igyenesen nyúljunk megmaradásunkról való tanácshoz, hogy így ne vétsünk megkoronázott királyunk és urunknak tartozó hűségünk ellen, tarthassuk meg hátramaradott kis részét édes hazánknak, és vele együtt megkevesedett és csaknem minden nemzetektől gyűlőségbe esett nemzetünket, ezekkel országunk és nemességünk szép szabadságát és régi megrögzött törvényét, kit csak annak nem kell kivánni, az kinek sem Istene sem lelke és semmi jóra való gondolkodása. Ez uton maradunk csak meg és nem másképen; kire hogy hajlandóvá tegye Isten mindeneknek sziveket, kivánom szivem szerént, nem magamért hanem mindnyájunkért. Datum ex arce Lanser 8. Decembris anno 1619.
Ugyanis, mi lehet kedvesb és édesb az szép, igaz szabadságnál, az kiért mit nem míveltenek eleitől fogvást minden nemzetek, és csak ez megkevesedett mi szegény nemzetünk is mire nem mene ím csak tíz esztendővel ezelőtt! Nemde, hogy azt megtartsa, országostul szerencséjére vetvén magokat, az ő természet szerént való ellenségekhez ragaszkodának, és ez félelem alatt is keresik vala országunknak és nemességünknek szabadságát, kit meg is nyerének,úgyannyira penig, hogy szegény nagy és jóemlekezetű kegyelmes urunk, második Mátyás császár választásakor nemcsak régen országunkon kivől levő szép koronánkat meghoztuk hazánkban, de neki ülvén szegény Illyésházy uram, ugyan tudakozta, hogy mi volna még hátra, kit szabadságunkban helyére nem állatott volna,s azt is felépíti; de nem találtanak egyebet ez szép megadott szabadságoknál. S hová feletkeztünk tehát most, micsoda Isten ostora ez rajtunk? Csudálhatták minden nemzetek, hogy szép országink mind elveszvén is, ez ideig épen megtartottuk szabadságunkat (kiért az mi eleink ennyi vért hullattanak, és mi is nagysokat fáradtunk s költöttünk, csaknem veszedelmekre is ereszkedtünk; s ugyanis már csak ez levén kezünk között, szükséges volt érette mindent cselekedni); s íme ezt mely könnyen, minden ok nélkül vesztjük el, rút és iszonyú országunkpusztulásával!
Nem is volna ugyan annyira keserves ez szép szabadságunknak sérelme és megtörése, ha idegenektől vagy ellenségtől és hatalmasoktól esnék, de magunk nemzetétől és azoktól kiválképen, az kiknek vérek hullásával is oltalmazni kellene azt! kinek hogy sérelme pusztulásunkkal együtt öregbedjék, ím minden környülöttünk való idegen nemzeteket is behoztak utolsó romlásunkra. Nem hogy annakokájért ebben kellene gyönyörködnünk, ki után akármely nyughatatlan embernek is prédái leszünk: de kezünket kinyújtván, az minemű fegyverrel az mi eleink vérek hullásával nekünk nyerték az szabadságot, annak rontóit azon fegyverünknek nemével kellene semmivé tennünk; mert ez rendetlen hatalomnak példája ezféle kívánságra sokakat felindít, és bátorságos békességünk soha miattok nem leszen, és szintén úgy járunk mint Erdély, hogy akárki is kívánni fogja fejedelemségünket, kire ha maga erőtelen leszen, ottan az törököt veszi melléje, s avval subjugálván bennünket valahány nyughatatlan fejű emberekkel való értelmével, teljességesen török gubernatiója alá esünk. Úgy vagyon, hazafiúságukat most sokan nemességünk és országunk szép szokása és szabadsága ellen való cselekedetekkel akarja megmutatni; s azért is kívánunk azoknak mondatni: de nyisd fel csak jól, magyar nemzetség, szemedet, és nézd meg jól ez éretlen tanácsot, feltalálod bizony benne mind szabad választásodnak elvesztét, mind nemességednek sérelmét, s mind penig országod törvényének teljességesen való elrontását, és avval együtt hátramaradott kis rész országunknak is utolsó veszedelmére néző igyét. Hová lettél azért te magyar vér, az ki kifolyásoddal is oltalmazod vala ezt, s most ingyen csak szólni sem mersz mellette. Császároknak s hatalmas fejedelmeknek port mersz vala szemekben érette rúgni, s most egy kis magadféle erőtlen társodnak ingyen említeni sem mered. Hová lettenek, boldog Isten, amaz megrögzött jó tanácsosal bíró vének is, kik Patres Patriae voltanak, és úgy őrzötték s takargatták hazájok törvényét, hogy inkább mindeneket elvesztették és magok személyét exiliumban hatták menni, hogysem ingyen csak nutu is jovallani akarták volna szép hazájok szabadságának sérelmét. De most hazánknak kenyerén feltartott és jóvaival bővölkedő ifiai, úgy látjuk hogy egy kis méltóságoknak kivánságaiért, avagy becsületnek, tisztnek, avagy holmi privatum commodumnak örülvén, készebbek egy csomóba kötvén minden szabadságát félretenni, és víg orczával javalván országunk utálatos pusztulását nézni, hogysem az ő kivánságok be ne teljék; sőt az kik azt oltalmaznák, azokat ország árulóinak mondani. Ez-e az hazafiuság? így kell-e igaz magyarnak és nemzetünkszeretőnek mondatni? Bizony nem, mert az hol az privatumnak tekinteti elől jár az publicumnál, veszni tért ország az, és nem egyebet, hanem utolsó veszedelmét várhatja belőle. Serkenjetek fel azért álmotokból és nyúljatok szép szabadságtoknak oltalmához, mert bizony ezennel semmivé leszen minden szabadságtok, ki után rabságtokat és végre utolsó veszedelmeteket látjátok.
Veszed-e eszedben, magyar nemzet, hogy szabad választásod ellen, minekelőtte választanád, mostan rajtad uralkodni kivánó szomszédod, egyszer szabad választásodból lett koronás királyod megvetése előtt, már annakelőtte fejedelmednek hivatja magát, fegyverrel vonván minden rendeket hittel való maga kötelességére. Ez mellett, a kiket gondolt hogy neki ártalmára lehetnének, némelyeket közűlök megfogott nemességünk szabadsága ellen; némelyeket proscribáltatott országunk törvénye ellen: némelyeknek jószágokat elvette és másoknak adta minden juris processus nélkül; sokakot most is választása előtt fegyverrel persequálván, egyik státust csaknem totaliter exstirpálta országunkból, számtalan dúlást, pusztítást tevén minden rendeken. De az ki mindenek felett álmélkodásra méltó, ez szabadságunk sérelmével nem valami jónknak megmaradását követjük, hanem istenfélő jámbor szent királyaink véréből származott hatalmas és nagy méltóságban helyheztetett, egyszer megkoronázott urunkat, fejedelmünket cseréljük el egy török-feltartott és nevelt rabon, ki most is jármában az töröknek, sőt ennekelőtte sok esztendővel kapucsi basája volt, s Erdélyországnak fejedelemségbeli választásának is első rontója leve, számtalan köznépeknek, árváknak és sok ártatlanoknak pogány kézben való esésével s nemzetünknek rettenetes romlásával, — egyedül csak az török keze által sok égetés és rablással ment mostani méltóságára is.
Micsoda elfordult elme azért az, az ki itt is ily nagy béren, úgymint országának törvénye és nemes szabadságának s édes hazánknak veszésével szánakodásra való dúlásával, pusztulásával és minden nemzeteknek mintegy prédára vetésével akar ily veszedelmes állapatot venni. Nem veszszük-e eszünkben azt, hogy az török ellene Erdélyben mindjárt más fejedelmet erigál? és úgy is elszakasztván Magyarországtól Erdélyt, azt meg' arra fogja tartani, hogy, ha ezt megúnja, avagy kedve szerént nem jár, ottan mindjárt reánk bérli és veti; s bár minekünk igen jónak lássék és tessék is, de hogy megszaggathasson bennünket, és az két veszekedő közt tertius gaudens legyen, mint maga rabját, az ki erdélyi fejedelem legyen, nem hagyja bizony nyugodni, hanem, ha kedve nem volna hozzá is, rejá dobolja, s ha nem cselekeszi, kirázza állapatjából, s olyat keres, az ki betölti parancsolatját, s úgy is elfogyat bennünket. Látván annakokájért, magunktól megrontatott szabadságunkat hogy utolsó veszedelmünknél egyéb nem követi , micsoda elvetett és elfordult elme az, az ki ettől nem irtózik és minden úton nem igyekezik ezt megváltoztatni?
Úgy vagyon, nem kicsin biztatást adtanak az vízben haló emberek: hogy, ha őket megmentjük, milliókat adnak; kit ím megcselekedtünk; s méltán tartoznának bizony vele, mert az vízbenhalástól őket kiszabadítván, magunkat öltük belé, és csak már is millio pénzünkben áll. De meg kell vala gondolnunk, ki igéri azokat az arany hegyeket? úgymint az, ki magával is tehetetlen úgyannyira, hogy ő szükölködnék inkább az mi oltalmunk, segétségünk és jó akaratunk nélkül; s be is tölté igéretit, mert az ő lábokban levő töviset keves szép szóval az mi lábunkban nyomák, hogy minden uton és módon mi fogyjunk, veszszünk és pusztuljunk, s az mit az természet szerént való ellenség az török el nem fogyatott, azt ővele együtt magunk fogyassuk el. Kit magokra nézve, bizony dolog, elég okosan és eszesen is cselekedének , de mi, bizony dolog, mind ez világtól méltán csufoltattathatunk érette, és csak keves idő mulván is megtapasztalhatjuk, hogy megvettetünk ezektől is, az kikkel most ily jót tettünk; most is nevetvén bolondságunkat, hogy egynapi költségekkel köszöntették ezbeli veszedelmes állapatjokat reánk.
De mondhatnád: recompensálják idővel ezt az confoederatus országok nekünk, mivel Angliával, Skócziával, Dániával, Csehországgal, Morvával és Sleziával vagyon az confoederatio; ezekből mind contribuálnak és segétnek bennünket. Ki bizonyára ez is csak kezünkben adott alak! Mert ha Bécs és Prága messze volt az mi oltalmunkra: messze Anglia, Dánia, Skóczia, kiknek magoknak is elég gondjok vagyon, és némelyik közzűlök magát is alig tartja. Azt penig hogy Csehország,Morva és Slezia mennyire segéthessen, mikor magának semmi ellensége nem volt is, experiáltuk az török ellen való hadakozásunkban; ugyan jó, ha mind az három ország is öt vagy hat ezer embert adott; most hát az mikor honnjában ellensége leszen és ily pusztaságra is jutott, hogy saeculum kell az felépitésére, mit gondolunk? Megmenti, elhigygyed, magát, hogy enerváltatott, s nincs honnét adni; és szinte mikor az mélyire viszen az víznek, ott hagy benne, s ő kijüvén hátunkon az veszedelemből, az mi vérünkön békéllik meg. Mert de vajjon s mivel szeret ő jobban más nemzetnél minket? Ügy gyűlöl szintén, sőt inkább: holott nyilván tudjuk azt, hogy régi magyar fejedelmeink idétt is mennyi dúlást, pusztítást, prédálást tettenek nemzetünkön. Tegyük le azért az szemünkön való hályagot, tegyük le egymásra való győlőségünket, és holmi, veszedelmünkre néző privata passiónkat; s tartsuk meg: hogy prima charitas a se incipit, s úgy szeressünk és segétsünk mást, hogy magunkat el ne veszessük és fogyassuk; mert ez sem Isten sem ez világ előtt nem kedves sem dicséretes s nem is tisztességes, kiválképen ily magunkon való kegyetlenséggel lévén mind ezek; s térjünk egyszer megkoronázott kegyelmes urunkhoz fejedelmünkhöz, az ki természetiben kegyes és kegyelmes; s ha mi országunk törvénye és nemességünk ellen való panaszunk vagyon, terjeszszük ő felsége eleiben; elhigygyük, meghallgat ő felsége minden méltó igyünkben, és minden atyai jóvoltát mutatja. Egyébaránt ha fegyver választja el köztünk az dolgot: vagy nyerjük vagy vesztjük; de egyik jelenvaló, másik mindjárt utána következő veszedelem leszen, holott nem megszaggatva az keresztyén országok és egymás ellen fegyvert viselve, de egyességekkel sem oltalmazhatják meg, az mint kivántatott volna, az mi kebelünkben levő nagy ellenségünktől úgy bennünket; s ha már erre ment az dolog is, hogy mindjárt fegyverhez , (kit utolsó szükség szokott felvenni) nyultunk is, minden egyéb mediomokat elhagyván, s praecipitáltuk dolgunkat: legyünk az visszatérésben is ilyen serények, és elhagyván s letevén minden gyanuságot, gyűlőséget, igyenesen nyúljunk megmaradásunkról való tanácshoz, hogy így ne vétsünk megkoronázott királyunk és urunknak tartozó hűségünk ellen, tarthassuk meg hátramaradott kis részét édes hazánknak, és vele együtt megkevesedett és csaknem minden nemzetektől gyűlőségbe esett nemzetünket, ezekkel országunk és nemességünk szép szabadságát és régi megrögzött törvényét, kit csak annak nem kell kivánni, az kinek sem Istene sem lelke és semmi jóra való gondolkodása. Ez uton maradunk csak meg és nem másképen; kire hogy hajlandóvá tegye Isten mindeneknek sziveket, kivánom szivem szerént, nem magamért hanem mindnyájunkért. Datum ex arce Lanser 8. Decembris anno 1619.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.