Esterházy Miklós a Nagyszombatban székelő rendekhez (1623)

Spectabiles, magnifici, generosi, egregii- et nobiles domini! Amici et fratres observandissimi. Salutem et servitiorum commendationem. Nagy szívem fájdalmával és szomorúan kell emlékeznem szegény édes hazánknak és nemzetünknek mostani veszedelmes állapotjáról; de mivel félek igen attul, hogy ez az üdő ne légyen az, az kiről régen jövendölnek eleink, ugymint utolsó veszedelmünknek ideje: kedvem ellen is, most ott Nagyszombatban ugyan számosan lévén kegyelmetek együtt, akarám mégis ez levelemmel klteket megtalálnom, noha tudom nyilván ítélet nélkül nem maradok, de azt én nem nézhetem, s ezt sem hallgathatom el. Noha bizonyára ha csak egy ilyen öszvegyülekezetét reménleném is klteknek ezután, mostantól ugyan halasztanám ; de annyiban látom már hazánkat, hogy talám, ha Isten nem könyörül rajtunk, csak az mint most itt együtt van is kltek, nehezen remélem az mi hazánkfiainak olyan öszvegyüléseket. Erre nézvén, nagy gyűlölségben menni látván dolgomat is, szükségesnek ítéltem, hogy ha magam klmetek közzé nem mehetek, nékem is hazámban járván az dolog, ugyan opiniómat adjam azért kltek közzé; kire tisztem is kénszerit, nyilván lévén klteknek az, hogy mind ennyi érdemleden voltomra is, ország bírája vagyok kltek között, és ha legitime volna az kltek gyűlési, nekem is jelen kellenék lennem. De nem terhelem bő beszéddel itt klteket, mivel talám többet lát maga szemeivel kltek, mint az kit én megírhatnék. Hanem im három levelemnek pariáját küldtem kltknek, melyeket kezdetin az új háborúnak irtam Nitra vármegyének és az többinek is; remélem magának az fejedelemnek is megvagynak in specie; azokból mi volt légyen az én opinióm és tetszésem akkorbeli erdélyi fejedelem dolgaiban, meg fogja kltek érteni; és mostan is egyebet nem tudok mondanom, hanem ezeket kézzel tapasztalom: hogy azon erdélyi fejedelem törökkel, tatárral, kurtánnyal összeelegyitvén némely magyarinkat, sok égetéssel és rablással, tűzzel, vassal reánk jőve erős hitlevelei és kötési ellen ; és az több veszedelme? károk között, kiválképpen ezekben az nyomoruságokban ejte és hoza bennünket:

1) Prédává lőnnek szegény hátramaradott részecskéi hazánknak, azt mind töröknek, tatárnak, kurtánnak, magyarnak egyaránt engedvén dúlni; rablani, égetni.

2) Minden szabadságtól országunk megfosztaték; nincs semmi igazság, sem törvény köztünk; fegyverrel meghajtott raboknak tartatunk; minden jó rendtartások és szép szokások kiirtattanak közülünk.

3) Magunkat is egymás ellen támasztanak, nagy szakadást csinálván gyűlölséggel és idegenséggel köztünk.

4) Megszaggattaték országunk úgy annyira, hogy már azt sem mondhatjuk országnak, az kit magának tart a fejedelem, azt sem, az ki megmaradt benne, és így sem országot sem országgyűlést várhatunk, ebben maradván az dolog ezután.

5) Az keresztyén fejedelmektől nem csak elszakasztának, az kik ez ideig az mi természet szerént való ellenségünk ellen oltalmaztanak bennünket, de kegyelmes urunkra és koronás királyunkra is arccal támasztanak bennünket, melyben igen fárasztja az török magát.

6) Nincs senkinek semmi magánvaló jova, az kit akárkitül is el nem visznek; és minden személyválogatás nélkül fogyatják jovainkat és foglalják jószágainkat.

7) Örökké való gyalázatunkra im ismeg mennyi keresztyén rabokat adánk az töröknek, s nem csak az szomszéd országbelieket, de magunk hazánkfiait is.

8) Minden bünre szabadság adaték, kit ugy is isznak az emberek, mint az vizet; s minden isteni tisztelet és félelem megvetteték, példát látván előttek.

9) Az báránt ím farkasra bizák, és az ki két szép provinciánkat s magunk koronás országunknak is nagyobb, jobb és zsírosabb földét elfoglalá sok ezer vitézlő magyaroknak bőséges véreknek ki- ontásával, és mind koronázó s mind székes helye is kezében vagyon, arra bízzuk magunkkal együtt az kevés hátramaradott részecskéit édes hazánknak.

10) Ez mindennél veszedelmesb dolog: hogy ezen mi természet szerént való ellenségünk, mint maga fegyverével megvött örökséget, úgy tartja mindezeket, valamiket az erdélyi fejedelem bír, s nemcsak úgy mint oltalmazója vagy protectora, hanem miként örökös ura, úgy akar azokban disponálni, és fegyverrel megvött örökségének tartja, kit fegyverrel is oltalmaz, el kell hinnünk. S nem csak most pedig, de szeme hunyván is az mostani erdélyi fejedelemnek, mindazokat mint ő fegyverével meghajtott birodalmokat, oltalmazni fogja az török; kire úgy látom, talál is még, mint most is, magyar szolgákat is; melyeket az keresztyén fejedelmek is nem akarván hagyni, ha öszvevetjük mindezeket az felül megirt dolgokkal, rettenetes pusztulással, és romlással, mint várhatunk szegény édes hazánkra utolsó veszedelemnél egyebet, nem látom.

Így lévén annakokáért állapotja szegény édes hazánknak és nemzetünknek, Istent ő szent felségét is a sok bűnnel és hamissággal, az kiért regna de gente in gentem transferuntur, ellenségül vévén, mind az mi kegyelmes urunkat koronás királyunkat, s mind az keresztyén szomszéd országokat, s magunkat is országostul megszaggatván és egymás ellen támasztván, hová hajtsuk fejünket, vajon ellenségünk kezében-e, avagy kétségben esvén semmi orvossághoz ne nyúljunk-e? Annak se egyikét se másikát ne cselekedjük, mert veszedelmes mind az kettő; hanem az kit megbántottunk, azt megkövessük, akár az az vétek félelemből, akár tudatlanságból, akár gonoszságból lött, holott urunkkal s kegyelmes urunkkal pedig, sőt kegyes atyánkkal van dolgunk, kinek kegyelmességét már magunkon is megesmertük; folyamodjunk őhozzája, kérjünk segítséget, s támadjunk mellette, s tegyük le ezt az alkalmatlan szolgai félelmet, kiben, tudom, sokan rettegünk. Soha bizony ne féljünk, csak térjünk meg, se szabadságunkban, se hitünkben, se jószágunkban, se személyünkben 5 mert igen jól látja ezt az mi kegyelmes urunk, hogy inkább az kimíletlen fegyver és félelem, mint valami gonosz akarat hordozza nagyobb részét hazánkfiainak az ő felsége ellen való cselekedetben. Most is vagyon ideje ennek az megtérésnek, és ebben magunk is segítünk magunkon; mert ha ez az magunk nemzetéből álló fejedelmünk is fegyverrel meghajtott birodalomnak tartja azokat az vármegyéket, az kiket sok keresztyén vérnek kiontásáért engedtenek neki s nem szabad országnak, az mint megis mutatta : min t fognak azok ítélni, az kik talám idegenek lesznek, és nem csak bizonyos tekintetből fog valami nekik engedtetni, hanem csak egyedül fegyverrel fogják dominálni hazánkat. Ne menjünk azért arra, hanem magunk is hozzá nyúljunk az magunk dolgához. Ez mellett, az mint annakelőtte is protestáltam, kit meglát kegyelmetek az nemes vármegyének irt levelemből is, protestálok most is az ellen az kltek gyűlése ellen, hogy nem legitimum, és semminemü végezetekre nem is mehet kltek; s ha mire menne is, az ellen is protestálok, és mindazoknak contradicálok is, mert sem authoritása ennek az gyűlésnek hirdetésére az erdélyi fejedelemnek nem volt, sem nem ez az ó rendi és módja annak, hogy fegyverrel ülvén ennyi tűz és füst között kltek előtt, ugy végez zen valamit kltek, kiválképpen pedig mindazok ellen protestálok és azoknak contradicálok, s tülek klteket prohibeálom is, hogy ha valamire (kit nem reménlek) kegyelmes urunk koronás királyunk méltósága ellen, hazánk szabadsága és törvénye ellen, avagy privatim magunk ellen is ha mi végezésie kénszeritené klteket az fejedelem. Kérvén igen nagy szeretettel és böcsülettel klteket mind fejenkint kicsintül fogvást nagyig, hogy mind ennyi felelem és rettegés között is igyekezzék mind az mi kegyelmes urunk és koronás királyunkhoz való igazságot előtte viselni s mind szegény édes hazánknak szép szabadságit, s azok ellen semminemű végezésekre ne menjen. Azt se vélje kltek, hogy mostani kijövetele az erdélyi fejedelemnek arra az tekintetre nézvén volna, az minémüket klteknek jelenget: semmiképpen bizony nem, hanem megtudja azt Rákóczi György uram mondani, kit maga kezével megirt levelében látott az fejedelemnek, micsoda okért kellett neki kijönni, ki semmi nem egyéb, hanem kltek és az egész ország ellen való neheztelése, holott nyilván irja, hogy ura volt az országnak, és nem tudták megböcsülleni, s három rendbeli panaszát számlálván egymás után elé az ország ellen, avval concludálja, hogy alig várták, hogy kiadhassanak rajta, de most oly fegyvert vett az kezében, hogy nem ott űl, a hol az ország akarná, hanem nekünk kell ott ülnünk, ahol ő akarja. Melyekből világosan kitetszik, hogy sem az ő felsége az mi kegyelmes urunk ellen való praetensiója, sem hívei ellen az mint, hallom, néha panaszolkodik, hanem klmetek ellen, és az egész ország ellen való vindictája hozta ki. Mely mégis tetszik: mert kinek tőn több kárt, mint ennek az szegény hazánknak? holott mi szemeinkkel látjuk, hogy csak minket nyomorgat, és fogyat minden tekintet és személy válogatás nélkül, égetvén,rabolván, és az pogányok prédája alá adván országunkat. S ezt se vélje kltek,az mostani induciát hogy békességhez való szeretetbül cselekedte volna, avagy hazánkhoz való jó akaratjából; semmiképpen bizony nem, hanem megállott ott, az honnét tovább nem mehet, és meghadta azt, a mit a nélkül is most nem birhatott volna békességesen; s ezt is már, az mit most neki adnak avagy engednek, az induciák kitelvén, az mint magának engedte az török ereje mellett, ugyan azon török erejével oltalmazni fogja, kire nézvén micsoda békesség legyen, ezt meggondolhatja kltek. Mi hozá most is egyéb az törököt ki, ha nem annak oltalma, az mi az erdélyi fejedelemnek engedtetett volt? azt adván az török eleiben, hogy abban ő megháborítatott, kit itéljen Isten; kijön bizony annak oltalmára is, az mit most neki adnak, még inkább kiválképpen, ha az bányákból kezdenek neki adót vinni, ha azt az fejedelem végezésből csak két, három holnapig birná is; sőt az ki nagyobb, magátul azt osztán, ha akarná is, vissza nem bocsáthatja, hanemha az török megbántásával, kit az fejed elem meg nem bánt hat, se meg nem bánt. Én annakokáért mint ország bírája protestálok az ellen az adomány ellen is, az melyet most, ennyire elszaggatván és rabolván országunkat, az erdélyi fejedelemnek engedtek : holott látom nyilván, hogy sem ország sem országgyűlése nem lészen ilyformán; azután azt is látom, hogy az én kegyelmes uram is igen kedvetlenül erre, nem magára nézvén, megyen, ha megyen is; s mindenek felett meg akarom mutatnom azt is, hogy sem az előbbeni országunk megszaggatásának, sem az mostaninak oka nem vagyok. Protestáltam az első ellen is, protestálok az mostani adomány ellen is, és semmi úton és módon nem akarok hazám megszaggatásának és abból nyilván reá következhető utolsó veszedelmének oka lenni. Egyébaránt jovaim elfogyatásával s véremnek kiontásával, és ha úgy kivántatik, kész vagyok éltemet is édes hazánkért és nemzetemért kiadnom, és teljes örömmel szolgálnom neki. Ebben pedig klteket kérem azon is meg ne botránkozzék; holott én csak legkisebb tagja vagyok az nemes országnak, s énfelőlem az mit jobbnak lát az én kegyelmes uram, ugyan azt cselekedheti megmaradásunkra : dehogy méltatlan voltomra, ha tanácsában ülnék is ő felségének, hogy az országnak megszakadására opiniómat nem adnám, nyilván meg kelle jelentenem. Isten éltesse kltek et. Datum in Újvár die 18 Decembris anno 1623.